2016-ig nem terveznek nagyobb elbocsátásokat Bochumban
Bezárja nyugat-németországi, Bochumban található gyárát a General Motors. A bejelentés azután érkezett, hogy a vállalat vezetői megerősítették, hogy a Zafira buszlimuzin következő generációját már nem itt fogják gyártani. A modellváltás 2016-ban esedékes, addig még ezen a helyszínen szerelik össze a Zafirákat, de a gyár utódlásáról még nem született döntés. A vállalatcsoport vezetői az európai autópiac visszaesésével és a túlzott gyártókapacitással indokolták döntésüket, de ezzel egy időben arra is kitértek, hogy az itt dolgozókat megpróbálják átszervezni a bochumi raktári egységhez, és az is elképzelhető, hogy egy új alkatrészgyártó üzem felépítésével fogják megakadályozni a tömeges elbocsátásokat.
Az Opel vezérigazgató-helyettese, Thomas Sedran így nyilatkozott a bejelentés kapcsán: Németország a legfontosabb piacunk, és 20 000 alkalmazottunkkal márkánk otthona és legfontosabb hátországa. Ez a jövőben is így fog maradni. [BANNER type="1"]
A gyárbezárást a „Drive Opel 2012 konszolidációs program részeként valósul meg, melynek célja, hogy az évtized közepére kihozzák nullára a cég működését: a jövőbe tekintő stratégia részeként 2016-ig 23 új modellel és 13 új motorral lépnek piacra.






































































Tiszteletem!
Több portálon is olvastam, a Bochumban kialakult helyzetről, nagyon sajnálatos, hogy ilyen történik egy ilyen hosszú időre visszanyúló gyáróriással. Amit viszont nem értek az az ,hogy a Zafira Tourer hogyan futhat ki 2016-ban mikor abban az évben még nincs 5 éve a piacon? Vagy átviszik máshová a gyártását? Vagy akkor lesz egy nagyobb facelift?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel
Róbert