kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapBiztosan belsőégésű motorral érkezik az új Hyundai Elantra N

Biztosan belsőégésű motorral érkezik az új Hyundai Elantra N

A koreaiak megerősítették, hogy az Elantra sportváltozatai a következő generációban is belsőégésű motorral érkeznek, az i30 viszont nem valószínű, hogy megéli a soron következő kiadást jelen formájában.


A Hyundai technikai tanácsadója, Albert Biermann a CarExpertnek adott interjújában megerősítette, hogy az i30 szedán verziója, az Elantra N minden bizonnyal belsőégésű motorral készül, azonban az i30-ról már borúlátóbban nyilatkozott. Elmondása szerint nem a vállalat elképzelései miatt nem valósul meg az i30 N következő szériája, sokkal inkább a hamarosan életbe lépő Euro 7 szabályozás miatt, ugyanis a hot hatch egyik legnagyobb felvevőpiaca éppen az európai, ennek elvesztésével pedig az i30 létjogosultsága sem evidens.
[BANNER type="1"]


Jó hír viszont, hogy az i20 N biztosan marad, lévén az 1,6-os erőforrást könnyebb összeegyeztetni a szigorúbb szabályozással – erről is Albert Biermann beszélt a CarSales lapnak. Azonban ez azt is jelenti, hogy a Kona N napjai is meg vannak számlálva, legalábbis az Unió területén mindenképpen. „A 2 literes motor tulajdonképpen megszűnik, de látok rá esélyt hogy a 2,5 literes turbós motorral még kihozzunk egy erős N emblémás sportautót – mondta Biermann. Az i30-at azért még nem kell temetnünk, mert a márka elmondta, hogy egy elektromos alternatívában nagyon is gondolkodnak, és ez könnyen meg is valósulhat, azonban ehhez idő kell. Ahogyan az N-szegmenst sem kell túlzottan temetnünk, mert az Elantra mellett már készül az Ioniq 5 és 6 sportváltozata is, szóval lesz miből válogatni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek