hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBMW, ami elöl hajt: 2-es Active Tourer

BMW, ami elöl hajt: 2-es Active Tourer


Minap írtuk, hogy csőstül jönnek a BMW újdonságai, s a hamarosan 45 modellből álló paletta harmada a márkától eddig ismeretlen módon fronthajtású lesz. Ez persze csöppet sem meglepő, koncepcióként már tavaly látható volt a 2 Active Tourer, a BMW első elsőkerékhajtású modellje, amelynek szériaváltozatát márciusra, a Genfi Autószalonra vártuk. Nos, korábban megérkezett, már most látható.

Kompakt méretei a BMW nyelvén értelmezendők: 4,34 méteres hossza valóban városbarát, 1,8 méteres szélessége kevésbé, 1555 mm-es magassága pedig természetesen egyterűs. Az üléskialakítás kevéssé az, a hosszában egyben tologatható hátsó pad nem teljesen független üléses, de természetesen a BMW szokás szerint 40/20/40 osztással dönthető támlájú. A csomagtér 468-1510 literes, ajtaja felárért elektromosan, kulcs nélküli rendszerrel láblendítésre is nyíló, padlója forgatható, egyik felén gumiborítású.
[BANNER type="1"]


A 2-es Active Tourer motorpalettáján debütál szériában az i8-ból ismert 1,5 literes, 136 lóerős háromhengeres turbómotor (218i néven). Fogyasztását 4,2-6,1 liter közöttinek mondja a BMW, amely természetesen élénk gázreakciókat, pörgős karaktert, valamint lágy és kulturált járást is ígér, a menetdinamikai adatokról pedig e motornál egyelőre csendben hallgat.





Bevezetéskor a paletta csúcsán a 2,0 literes 225i fog szerepelni 5,0-7,6 l/100 km fogyasztással. Ez 231 lóerejével álló helyzetből 6,8 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 235 kilométer/óra lesz.



A kínálat egyetlen dízele, a 218d szintén négyhengeres és kétliteres. A gázolajos 2-es Active Tourer 3,6-5,0 literes fogyasztással, 150 lóerővel és 330 Nm nyomatékkal, 8,9 másodperces 100 km/órára gyorsítással, valamint 205 km/órás végsebességgel fog csábítani. Hajtás – kezdetben – csakis az első kerekekhez megy, a váltók alapból 6 fokozatú kézik (az alapgéphez opcióként sincs más), feljebb nyolcsebességes automata is szerepelhet.



A futómű elöl MacPherson rugóstagos, hátul multilink, a kormányzás elektromechanikus rásegítésű, nem kérdés, hogy az EfficientDynamics jegyében a motorok stop-start elektronikásak, a kézi váltókhoz jár sebességváltás esedékességre figyelmeztetés.



Az alapáron is szabályozott légáteresztésű beömlőkkel javított alaktényezőjű Active Tourer opcióként Sport Line és Luxury Line, novembertől M Sport csomagokkal is személyre szabható lesz. M aerodinamikai csomag, M sportfutómű, 17 vagy akár 18 colos alufelnik egyaránt választhatók lesznek.



Ősztől az első fronthajtású BMW már hátul is képes lesz hajtani, xDrive ugyanis akkortól lesz rendelhető. Sofőrsegédekből kamera alapú, araszolófunkciós távolságtartós tempomat, sávtartó elektronika, valós idejű közlekedési infókat is adó navigáció egyaránt elérhető lesz. Az iDrive pedig itt is lehet írásfelismerős, a rögzítőfék alapáron elektromos, visszagurulásgátlós. A 2-es Active Tourer egyértelműen szolgáltatásaival kíván majd vevőket fogni az egyterűvásárlók köréből.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sorry, a magyar anyagban nem szerepelt a motor mérete, most néztem meg az angolt, valóban 2,0 literes. Logikus lett volna, hogy a fronthajtáshoz (pl a Mininél, Toyotánál) már használt motorokat építik be, de ezek szerint maradnak a márkánál bevált egységeknél.

  2. Szép lett ez a 2-es BMW. Nem vitás, hogy venni fogják, mint a cukrot, persze nem nálunk, hanem tőlünk kicsit nyugatabbra. Az is valószínű, hogy az anyukák autója lesz, vagy a nyugdíjas házaspároké. Minden praktikussága megvan, ami kell. Kicsit magasabb üléspozíció, a kategóriában nagynak számító – 500 literhez közelítő – csomagtér. Mégjobb lehetne, ha hátul 3 önálló ülés lenne (mint pl. a Picassoban), de nincs. Az anyukáknak bőségesen elegendő lesz az 1.5-ös turbo motor a 136 LE-vel és a 220 Nm-es nyomatékkal.
    A másik két motorról történő találgatást nem nagyon értem. Nem adta meg a gyár a pontos adatokat? Más autós lapokban azt olvastam, hogy a 225i kétezer köbcentis motor lesz 231 LE-vel, a 218d pedig szintén kétezres dízel lesz 150 LE-vel. Tehát szó sincs 1.6 literes motorokról, sem a benztines, sem a dízel esetében. Vagy esetleg mások is csak találgattak, de ezt úgy tették, mintha kész tényeket közölnének? 🙂
    Nálunk csak a nagyon jómódúak engedhetik majd meg maguknak, mert az ára – bár még nem ismert – szerintem 7-8 millió között indulhat, figyelembe véve a B Merci szintén 7 millió fölötti induló árát.
    Én nem szeretem, amikor egy autós cikkben, vagy a hozzászólásokban azt próbálják kideríteni, hogy az adott kocsi, vagy annak egy-egy eleme melyik korábban megjelent típusra hasonlít. De ha ezt a 2-es BMW-t meglátom oldalról, akkor azonnal a nemrég megjelent KIA Carens ugrik be (üzenve ezzel annak a hozzászólónak is, akinek szent meggyőződése, hogy mindenki – de főleg az Audi – mindig mindent a BMW-ről másol).

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular