kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapBMW M5 és hibrid 5-ös. Kínában

BMW M5 és hibrid 5-ös. Kínában

Miként tavaly a hosszított 5-ös, úgy idén a sorozat két új variánsa is Kínában mutatkozhat be.




Úgy néz ki el kell fogadjuk, hogy a világ közepe már nem Európa, ezért sok érdekes újdonság nem a Genfi Autószalonon mutatkozott be, hanem kicsivel később,a kínai vevők megnyeréséért Pekingben, illetve Shanghaiban debütál. Ilyen lehet a BMW már régóta kiszivárogtatott M5-öse, melyet várhatóan a X5/X6 M-ből ismert legalább 555, de itt inkább 580 lóerő teljesítményűnek ígért dupla turbós 4,4 literes V8-as, 8 fokozatú automata váltón keresztül hajt majd. Ezzel akár 4,5 másodpercet közelítő 100 km/órára gyorsulás is várható, végsebességéről fölösleges beszélni, vélhetően 250 km/órára korlátozzák majd.



A másik újdonság kifejezetten Kínának szól, a tavaly szintén Shanghaiban bemutatkozott, Kína számára épített hosszított 5-ös egy plug-in hibrid hajtásláncot kaphat. Ez a tavaly Európában bemutatkozott ActiveHybrid 5 koncepcióban megismert, önálló mozgatásra is képes 40 kilowatt, azaz 54,4 lóerő teljesítményű villanymotort alkalmazza, a hosszabb karosszéria miatt minden bizonnyal 100-150 kilométeres hatótávhoz elegendő, konnektorból is tölthető akkumulátorokkal. A villanymotort vélhetően a korábbi koncepcióhoz hasonlóan a dupla turbós, 306 lóerős, 3,0 literes (535i) soros hathengereshez párosítja majd a BMW. Európába hasonló hajtáslánccal, de a konnektoros tölthetőség lehetősége nélkül és a normál hosszúságú karosszériával várható az ötös hibridje. Utóbbi minden bizonnyal ActiveHybid 5 néven jöhet, az elektromos, hosszított, Kínának szánt verzió egyelőre csupán New Energy Vehicle, azaz új energiás jármű néven fut és lehet, hogy nem is fogják frappánsabb névvel illetni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek