Bréking: már látható az új Toyota Hilux

    0
    1
    Korábbi értesülések alapján biztosra mondható, hogy a héten bemutatkozó, Fernando Alonso által is tesztelt Toyota Hilux jelentősen megnövelt teljesítménnyel folytatja pályafutását. A birtokunkba került legfrissebb információk alapján azonban olyan módosításokra is számítunk, amelyek még inkább elmossák a személyautók és a haszonjárművek közötti mezsgyét. [BANNER type="1"] A Toyota Hilux a világ legnépszerűbb egytonnás pickupja, az egyes piacokon azonban nem pontosan azonos variánsok kaphatók: Európában 2,4, míg a világ többi részén jellemzően 2,8 literes dízelmotorral kapható. Ennek a megkülönböztetésnek azonban hamarosan vége lehet: a Toyota immár hivatalosan is bejelentette, hogy a júniusra időzített modellfrissítéssel az öreg kontinensen is megjelenik a nagyobbik (szintén soros négyhengeres) turbódízel motor – amely egyébként megegyezik a Land Cruiserben is dolgozóval. Korábbi ausztrál lapértesülések szerint azonban a motor nem változatlan formában kerül az európai Hiluxba: az eddigi 177 lóerőhöz képest 10-15 százalékkal növelik a teljesítményét (198-205 LE), a forgatónyomaték (kézi váltóval 420, automatával 450 Nm) hasonló mértékben fog nőni. Pontosabb adatokat a modell napokban esedékes világpremierjekor tesz közzé a Toyota, ahogy az eddigi 2,4 literes motor további sorsáról is akkor tájékoztatnak majd. [BANNER type="2"] Legfrissebb értesüléseink szerint a biztosan 200 lóerő feletti teljesítmény a várakozások szerint nem jár együtt a hasznos teherbírás vagy a legnagyobb vontatható tömeg emelkedésével, ezt pedig a pickupok európai piacán egyre inkább érvényesülő „polgárosodási” trend indokolja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megújuló pickup kényelmesebb, dinamikusabb, stabilabb és gazdagabban felszerelt is lesz. Bővül a multimédiás technológiák választéka. Az autó érintőképernyős navigációs rendszert kap – ám mivel terepen könnyebb a hagyományos kezelőszerveket működtetni, várhatóan legalább részben megmaradnak a hagyományos gombok és forgókapcsolók. Szinte biztos az eddiginél magasabb szintű okostelefon-integráció (Android Auto és remélhetőleg Apple CarPlay). [BANNER type="3"] Arról, hogy optikailag hogyan módosul a Hilux, egyelőre csak néhány részlet és torzított fotó alapján alkothatunk fogalmat.
    Forrás: Smarter Media
    Előző cikkAlonso már nyúzza az új Toyota Hiluxot
    Következő cikkÁllamilag támogatott életstílus – Mazda MX-30 és Mini Cooper SE
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.