hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBréking: újabb Mercedes gyár épül Kecskeméten

Bréking: újabb Mercedes gyár épül Kecskeméten




Azt eddig is tudtuk, hogy bőségesen van még potenciál a Mercedes kecskeméti gyárában, hiszen akkora földterületet vásárolt ott a Mercedes, hogy még bőséggel tud terjeszkedni. A gyár ráadásul jól is muzsikál, ontja az egész világ számára a CLA sorozatot, továbbá hibátlanul készül a rendőrség által is használt B-osztály is. Eddig sem volt titok a jelenlegi gyár bővítése, de most mégis új mérföldkő következik. A stuttgarti központú cég bejelentette, hogy megépíti második gyárát Kecskeméten, amely első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz.



„A következő években 1 milliárd euró értékű beruházást tervezünk a kecskeméti telephelyen. A beruházás eredményeként csúcstechnológiával rendelkező, az ipar 4.0 szellemiségében épült, hatékony gyártási egység – úgynevezett „Flex-Werk”- létesül, ahol a rugalmas termelési rendszerben különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulnak majd le a szalagról. Ezzel termelési kapacitásaink megnőnek, és mindemellett a piaci igényekre is a szükséges rugalmassággal és gyorsan tudunk reagálni. Vállalatunk ezáltal tovább növeli versenyképességét”– nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja.



A Mercedes-Benz termékpalettája jelenleg 32 modellből áll, ami a közeljövőben 40 modellre bővül. A tervek között szerepel továbbá minden Mercedes-Benz személygépkocsi gyártósor fokozatos alkalmassá tétele az alternatív, elektromos meghajtású modellek gyártására, így Kecskemétről is várhatunk akár már az évtized végétől villanyautókat.
[BANNER type="1"]
Motorgyártást továbbra sem tervez hazánkban a Mercedes, a második kecskeméti gyár karosszéria-, felületkezelő – és összeszerelő üzemből, továbbá egy ipari parkból áll majd. Mint azt a gyár hangsúlyozza, ipar 4.0 követelményeinek megfelelően egy olyan gyár épül, amelynek termelési folyamatai egyszerűen változtathatóak. Az új egység egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekből és egy messzemenőkig digitális folyamatláncból áll, ami a termelési adatok intelligens felhasználásával az ember és gép újfajta kooperációját jelenti. Ezáltal még rugalmasabbá és hatékonyabbá termelést és egyben ergonomikusabb munkakörülményeket ígér a munkavállalók számára. Az előkészületek még az idei év folyamán megkezdődnek, a termelés indulása pedig az évtized végére várható. A beruházásnak köszönhetően 2 500 új munkahely jön létre.



A Mercedes-Benz Kecskeméten már 2012 óta gyártja a B-osztályt, a csakis ott készülő CLA 2013 óta szerepel a palettán. A félmilliomodik kecskeméti Mercedes idén februárban gördült le a gyártósorról. A Mercedes-Benz április végén jelentette be, hogy több mint 580 millió eurót fordít meglévő kompakt autó gyárában technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére. A kecskeméti telephely gyártósorairól fognak legördülni az újgenerációs kompakt Mercedesek is, a most bejelentett második gyárból nagyobb modellek is várhatók.



„A rugalmas termelési egységbe történő új beruházás egyértelműen kecskeméti munkatársaink motiváltságának és tudásának visszaigazolása. A magyarországi csapat pedig a fejlesztés által újabb ismereteket szerezhet a hátsókerék-meghajtású járművek gyártása terén. A kecskeméti telephely választása mellett szólt, hogy mind kormányzati, mind helyi szinten kitűnő együttműködés áll fenn. A kecskeméti telephelynek a már meglévő és az új gyárral együtt nagyon pozitív a jövőbeli kilátása”– mondta Rainer Rueß, a Mercedes-Benz Cars gyártástervezésért felelős vezetője.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én pont hogy tudok számolni, nekem eddig semmi előnyöm nem származott abból hogy ezek itt vannak, sőt megkímélhettem volna magam tőlük ha előre tudom milyen egy féreg banda irányítja itt magyarországon ezeket a cégeket.

  2. Szimpla összeesküvés ez, nem csak elmélet, csúszik a kenőpénz nem kis mértékben, ez az ország ilyen mocskos módon működik.
    A kormány nem akarja hogy a számára kisember bármit is tudjon vagy sejtsen, neki a saját zsebbe folyó érdeke az ha rabszolgaként dolgozik, néha el van húzva a mézesmaddzag előtte, kap egy kis zsebpénzt és befogja a száját.
    Na a kivándorlók akik szépen be tudnak inteni neki, dícséri is őket hogy hozzák haza a pénzük, mögöttük meg ügyködik hogy visszaédesgesse őket a magyar adórabszolgasorba, ha tudná kényszerítené is. Nekik jó a BREXIT.

  3. Én azt nem értem , hogy idejön egy külföldi multi az egyből kap adókedvezményt és még a nyereséget is kitalicskázza nem itt fizeti az adót . A Magyar vállalkozásokat meg szétszopatják akik itt adóznak … én miért nem kapok adókedvezményt volt hogy 156 ember dolgozott nálam és nem hogy adókedvezményt nem kaptam hanem folyamatosan bírságoltak !!! Elegem lett belőle mert nem kerestem semmit és csak az idegesség volt vele ami pénz bejött elvitte az állam aztán inkább lehúztam a rolót . Most mindenkinek jobb mert a kirúgott munkások egy része elment kalandvágyból külföldre kalandozni és nem a megélhetés miatt … Képmutató kormány nem csak ez hanem a maszop is .

    Vicces egyébként több milliárd adókedvezményt kapott a győri Audi pár száz ember után …számoljuk már ki hogy az konkrétan egy főre hány milliót jelet … Naaaaaa mind1 .

  4. Én tudom hogy ilyen, nekem nem kell mondani csak ez egy másik forrás hogy mások is elhiggyék.
    A legdurvább amikor beszólnak úgy keményen mások előtt megalázóan, és azt képzelik megúszhatják büntetlenül. :))) persze nekem is volt ilyen de már régen dolgoztam ott nem mostanában, ő sem úszta meg, futott a nagyfőnökhöz, persze bizonyítani nem tudta, később messziről került.
    Sajnos sokan a legrosszabbul kezelik az ilyet, beletörődnek mert félnek, persze sokszor a saját hülyeségük végett.
    Én nem ígérgetek sosem én teszek vagy lelépek körülménytől függ, és hihetetlen de vagy félnek vagy tisztelettel jönnek ezután a szánalmas főnökfélék.
    Volt rá példa hogy rúgtak mert visszaszóltam, persze én is rúgtam nem be hanem bele :))))))) ez pont nem multi volt.
    Mocskosul tiszteletlen méltatlan helyeken dolgoztam, persze ez sosem a belépéskor derült ki, régen nyeltem az arrogáns barmok végett, volt is gyomorgörcsöm miatta, aztán rájöttem ha beszól provokálni kell hogy legalább félreérthetően úgy tűnjön másoknak is hogy meg akar ütni, ekkor jövök én.
    Most ahol vagyok itt is vannak áskálódók, meg van egy izgága kis robot részben munkatárs akinek 2-szer sikerült megalázóan beszólni mások előtt, pont nem volt alkalmas hogy reagáljak rá, 3.szor már nem fog büntetlenül.
    Én kultúráltan viselkedem másokkal amíg nem provokálják ki, csak azt nem értem hogyan vonzom mindig be a szemetet. Szerintem túl sok lehet a szemét.

  5. itt több szemlélet is ütközik és társadalmilag is kétes a dolog, talán ezért is tart magyarország és a magyar nép ezen a balkánigénytelenmutyizós-rabszolga és egymás köpködős szellemi szinten.
    nem 100%-ban ilyen a nép nyilván, de nagy%-ban, ami pont elég ahhoz, hogy megakadályozza a fejlődését az országnak.
    Mi akadályozza meg? egymás köpködése, visszahúzása, tolvajlása. milyen szinten? minden szinten, kisemberi szinten és országvezetési szinten (pártot azért nem keverek bele, mert ezek a tulajdonságok és hozzáállás egytől egyig, mindegyikre jellemző nincs különbség) tökéletesen tükrözi az elmúlt 50, de leginkább 25 év, h a magyar nem tud mit kezdeni magával és a demokráciával ő tolvajkodni akar és rabszolga akar lenni, nincs apelláta, összefogni és gondolkodni semmi esetre sem akar, ha agyonvernék akkor sem 😀

  6. Ilyen baromságot csak a másokon élősködők írnak, akik sokkal többet vesznek ki a közösből, mint amit befizetnek. Ahhoz, hogy valaki nettó befizető legyen, kell egy 200 ezres állás, ahhoz meg legalább minimális inteligencia.

  7. Soha nem értettem az ilyenfajta gondolkodást…
    Ha idejönnek, az a baj, ha nem jönnek, akkor meg az. Arról nem beszélve, hogy egyrészt a magyar állam sosem fog 1 milliárd eurót adni, másrészt az Audiban eddig minden kormányfő látogatást tett, párthovatartozástól függetlenül.

  8. Gondolom itt is megkapja azt az állami támogatást AZ ADÓT RENDESEN FIZETŐ DOLGOZÓKÉT mint győrben az audi, ami gyakorlatilag ugyanannyi mint a gyár felhúzása.
    Gratula Viktor jó nagy csaló vagy, nem kell robotokat telepíteni ide van elég belőlük még.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular