Büntetés állva szemlélni

    3
    5

    Nem egész 4,7 méter hosszú, az Egyesült Államokban belépő szintű luxuskupénak mondják az Infiniti Q60-ast. Sokaknak talán nem csak a Q60, maga az Infiniti is ismeretlen, de az 1989-ban alapított, a Nissan vezetőségénél állítólag pont 30 évvel ezelőtt, 1986-ban fogant prémiummárka most minden eddigieknél komolyabban szeretne jelen lenni az európai piacon is, ahogyan ők mondják „mérföldkőhöz érkeztek”. Dinamikusan növekvő eladási számaik leginkább a tavaly debütált Q30 kompakt modellnek köszönhetőek, annak alapjain már megérkezett a QX30 „premium active crossover” is. A palettán talán a Q50 és Q70 szedánoknak van a legnehezebb dolguk, bár nyilán tudják azt, amiről a márka szól: azonos felszereltséggel olcsóbbak, mint a német konkurens – prémium – modellek. Most viszont az év elején, a Detroiti Autószalonon debütált Q60 a főszereplő.[BANNER type="1"]

    Infiniti Q60 - méretek
    Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
    4690 1850 1395 2850 342

    A Q60 a Nissan 370Z rokona, de annál jóval nagyobb. 20 centivel terebélyesebb a tengelytávja, hosszúsága pedig több mint 40 centivel jelentősebb. Mérete és a prémiumosság ellenére a Q60 alapverziója olcsóbb, mint a 370Z belépője. Naná, hiszen míg a 370Z-ben nevéből eredően egy 3,7 literes szívó V6-os benzinmotor van, a Q60 bázisa 211 lovas 2,0 literes, Mercedes-Benz eredetű turbós négyhengeres. Azzal sincs szégyenkezni valója, hiszen 7,3 másodperc alatt futja a 100 km/órás sprintet, alapból hátul hajt, tehát mindenképp izgalmas modell.
    A Q60 váltója motortól függetlenül hétfokozatú automata, futóműve elöl kettős keresztlengőkaros, hátul független többlengőkaros, a csúcsverziónál számítógépes vezérlésű, adaptív lengéscsillapítókkal. Az igazi különlegessége azonban a kormányműve, ami az alapverziónál ugyan fogasléces, az izmosabbiknál azonban világújdonságként vezeték nélküli, drive-by-wire rendszerű. Mivel kísérleti autóban volt már módom ilyet vezetni a ThyssenKruppnak köszönhetően, elmondhatom, a rendszer mindenképp nagyon ígéretes. Gyorsabb, precízebb, mint a mechanikus kapcsolaton alapulók, nincs kopás, és csöppet sem meglepő, hogy együtt adják az aktív sávtartóval, hiszen az elektronika bármikor úgy nyúl a kormányzásba, ahogyan csak akar.
    A csúcsmotorhoz, ami 3,0 literes és ikerturbós, 405 lóerővel és 475 Nm (1650-5200/perc fordulat között konstans) nyomatékkal ráadásul összkerékhajtás is jár, teljes mértékben változó osztásaránnyal. Alapból ez is hátsókerék-hajtású, de ha szükséges, a nyomaték felét az első kerekekhez küldheti. Apropó kerekek, azok mindenképp 19 colos könnyűfémek, felszereltségtől függő dizájnnal. Alapáron jár az automata kapcsolású LED fényszóró is, de csak Tech csomagok esetén adaptív verzióban. A távolságtartós tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztetés és a holttérfigyelő, valamint az ütközést megelőző (önfékezős) tolatórendszer is. Talán fontosabb ennél, hogy a Q60 csúcsverziója 5 másodperc alatt 100 km/órára ér, végsebességével a 250 km/órában korlátozottak elitklubjába tartozik.
    Infiniti Q60 - műszaki adatok
    Q60 20t Q60S 3.0t
    Emissziós norma Euro 6b
    Hengerűrtartalom [cm3] 1991 2997
    Hengerek/szelepek száma 4/16 6/24
    Váltófajta/-fokozat automata/7
    Teljesítmény [LE (1/min)] 211 (5500) 405 (6400)
    Nyomaték [Nm (1/min)] 350 (1250-3500) 475 (1600-5200)
    Gyorsulás 0-100 km/h 7,3 5
    Végsebesség [km/h] 235 250
    Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 6,8 9,1
    CO-kibocsátás [g/km] 156 208
    Saját tömeg [kg] 1722-1775 1874-1890
    Megengedett össztömeg [kg] 2140 2265
    Alapár [Ft] 12 990 000 18 090 000

    A mindössze Cd=0,29 légellenállási együtthatójú, aktív hűtőmaszk-lamellákkal ellátott karosszéria négyüléses, hátul legfeljebb 170, de inkább csak 160 centi magasság alatt kényelmes utasteret rejt. A gombok, kapcsolók Nissan modellekből ismerősek, de azért egy kicsit cizelláltabbak, az ablakemelők billentyűire például krómcsík került. A középkonzol szokatlan módon két darab nagyméretű (egy 7 és egy 8 colos) érintőképernyőt is ad – már az alapverzióban is. Alap a tolatókamera, a második felszereltségtől már 360 fokos kamerarendszer jár, a hifi aktív zajszűréses, 13 hangszórós Bose is lehet, legalábbis az alapverzió fölött. Viszont már az, a 12,99 millió forintos Q60 sem fapados, sok egyéb mellett kulcs nélküli nyitást és indítást, táblafelismerőt, Bluetooth kihangosítót, kétzónás automata klímát adó. Izgalmas, spórolós alternatíva az Audi A5, BMW 4-es sorozat, illetve a Mercedes-Benz C Coupé trió ellen.
    Infiniti
    2.0t aut. Premium 12 990 000
    2.0t aut. Premium Tech 14 983 000
    2.0t aut. Sport 13 599 000
    2.0t aut Sport Tech 15 592 000
    3.0t Sport 18 090 000
    3.0t Sport Tech 20 083 000
    Előző cikkEgymilliomodik Audi a 30 milliomodik motorral
    Következő cikkVillanyautókkal újít, a múltról emlékezik a Posta
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Még egyszer leírom: ezért felejtsék el, mert a a három német is erősen eltérő minőséget fog hozni. A BMW Dakota bőre pl simán sokkal kellemetlenebb, mint amit a Volvóé, a Lexus nem is nagyon foglalkozik belépő bőrökkel, a Mercedes meg egyedüliként kínál műbőr ülést is (Artico néven).

      És ahogy írtam egy modellen belül is hatalmas eltérések vannak generációnként.

      Szóval eleve hiteltelen az ilyen beböfögés, hogy a három német műanyagi jobbak. Lesz olyan német konkurens amelyik jobb lesz lesz amelyik nem. Ők sem egységesek.

    2. És miért is felejtsék el??? Nagyon nem marhaság, nem ültél te még prémium autóban úgy látom, akkor nem írnál ekkora marhaságot! Bármennyire nem tetszik eléggé meghatározó a német autó gyártás a világon és nem véletlen hordta össze a szél.Tudom a Toyota, na az is marhaság, hogy mennyire megbízható márka, mert ilyen már manapság nincs, mint már többször kiderült.Minden márkának van kehéje, egyiknek ez a másiknak az.Hozzáteszem amit te elfelejtettél, hogy szigorúan az én véleményem szerint!

    3. Srácok, felejtsétek már el ezt a kretén ‘német prémiummárkáktól” marhaságot. Nincs ilyen. a három márka, sőt időről időre egy adott márka is változik.

      Még egy modell műanyagai sem konzekvensek, pl imádtam búcsúzó A4/Q5 belsejét de az indexkar (és a mögéjük dugott tempomatkar) eléggé kiábrándító.

      A platformazonos Q50 belseje nem nyűgözött le, de sok német prémiummodellt láttam rosszabb belsővel…