Büntetésből elektromos autókat gyárthat a Volkswagen

    4
    5

    Német lapértesülés szerint elektromos autók gyártására és a közúti töltőállomás-hálózat fejlesztésére kötelezhetik a Volkswagen csoportot (VW) az Egyesült Államokban a dízelbotrány miatt – írja az MTI.
    A Welt am Sonntag című vasárnapi lap a Volkswagentől származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy nehezen haladnak a társaság és az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) tárgyalásai a dízelbotrány rendezéséről, mert az EPA nem elégszik meg a csalásban érintett autók megjavításával vagy kicserélésével, hanem klímavédelmi „politikát csinál a kérdésből. Az Egyesült Államokban eladott kocsikról folytatott tárgyalások jelenlegi állása szerint 100 ezer kocsit vissza kellene vásárolni, 50 ezer autónál elég lenne egy szoftverfrissítés és 350 ezer autóba egy új típusú katalizátort kellene beépíteni. Az EPA számára ez azonban nem elegendő, a hatóság „ökológiai offenzívát igyekszik építeni a dízelbotrányra, megpróbálja a nagy német cég megbüntetése révén előmozdítani az elektromobilitás ügyét. Ha a Volkswagen ügyesen „tölti majd a büntetést, még profitálhat is belőle. [BANNER type="1"] Az EPA egyebek között azt követeli, hogy a VW jóvátételként gyártson elektromos meghajtású kocsikat a Tennessee állambeli Chattanoogában működő üzemében és járuljon hozzá az ilyen kocsik feltöltésére szolgáló berendezések hálózatának fejlesztéséhez. A gyár átalakítása és a töltőberendezések telepítése igen jelentős költség, ezért a dízelbotrány miatt súlyos pénzügyi gondokkal küszködő VW „keményen harcol minden egyes töltőállomásért, amelyet nem neki kell megépítenie – írta a Welt am Sonntag. Ugyanakkor meg kell jegyezni azt, hogy az egyre több hibridet kínáló, a villanyautók irányába amúgy is látványosan forduló német konszern számára aligha lesz tragédia, ha villanyautók gyártására kötelezik, s neve az infrastruktúra fejlesztésével is összeforr.
    Előző cikkMég erősebb, 769 lóerős lett a Pagani Huayra
    Következő cikkSzökőnap szerdán: drágább lesz a gázolaj, nem úgy a benzin
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    4 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Azt ne felejtsük el, hogy a VW a Golf I Cabriolet(Rabbit), az ős-Bogár és a hippibusz T1 óta nem tudott olyan autót gyártani, amivel zajos sikereket érhettek volna el Amerikában. Tehát hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy partra vetett halként vergődtek(most is ez a helyzet). Emellett pedig más gyártóknak is keresztbe tettek a csalásukkal, hiszen a Mercedes és a BMW is próbálkozik dízelekkel Amerikában, és ez a „stikli” most őket nagyon rosszul érintette.

    2. A VW helyzete azért nehéz Amerikában, mert ami itt, az öreg kontinensen jól működik, azt ott nem tudják megcsinálni – a már meglévő modelljeikből elektromos hajtású verzió készítése, pl. e-Golf.
      Ott a Golf, Passat nem népszerű, a Polo nem kapható – tehát teljesen új típusok tervezésére kényszerülnek, ami megfelel(het) az amerikai ízlésnek. Pl. a Budd-e jó próbálkozás lehet.
      Nem gondolnám, hogy a sikertelen Golf, Passat, Tiguan eladásai hirtelen az egekbe szöknének Amerikában azért, mert elektromos változat is lesz belőlük. Az alap-VW-ek sem eladhatóak ott, ez a baj.
      És persze nagy kérdés: ha a VW-t erre „kötelezik”, vajon az Audit is?
      Egyúttal bizonyítást nyert a tény, hogy nem érdemes a Skodát bevezetni a tengerentúlon – már ha voltak ilyen tervek. A Seattal szintén ez a helyzet.