Michelisz Norbi ezúttal csak egy negyedik helyet tudott összehozni, a második rajtnál már annyira összetörték autóját, hogy ki kellett állnia (Fotó: Zengő Motorsport)
Michelisz Norbi a pénteki időmérőn negyedik lett, így az első nürburgringi futamon a negyedik helyről indulhatott. Nem volt szerencsés számára a start. Jól kapta el a rajtot, ám balról próbálta megelőzni a megint beragadt Valentet, aki mikor ezt észrevette, ráhúzta a Chevyjét Norbira, ütköztek, de ezzel egy időben engedett utat Mullernek, aki így feljött a harmadik helyre. A magyar versenyző ügyesen jött ki a csatából, de megsérült az autója és a negyedik helyen, immár elállítódott kormányközéppel folytatta a versenyzést.
A hosszú pályán mindössze három kört ment a mezőny, a López, Loeb, Muller, Michelisz sorrend gyakorlatilag végig állandó volt, izgalmat hozott, hogy Ma Qing Hua az utolsó két méteren megelőzte Tarquinit.
[BANNER type="1"]
A Nürburgringen ismét taroltak a Citroënek
A második, fordított rajtsorrendes futamon Michelisz Norbinak a hetedik helyről startolva eleve rosszabb esélyei voltak, ám azt is keresztülhúzta, hogy Norbi autója már a rajtnál olyan sérülést kapott egy hátulról érkező ütközésben, hogy fel kellett adja a futamot, melynek győztes pozícióját Yvan Muller tudta megszerezni. A második López mellé ezúttal a gyári hondás Monteiro is felfért, csapattársa, Tarquinni negyedik, Loeb ötödik lett. A bajnokságot mind nagyobb fölénnyel vezeti López és a Citroën. Folytatás három hét múlva Oroszországban.




