Hamilton még várhat egy ideig az első idei győzelmére, az utolsó helyről csak csodával nyerhet
Bár az időmérőt megnyerte, a vasárnap 14 órakor kezdődő Spanyol Nagydíjat a legutolsó helyről fogja kezdeni Hamilton, akinek McLarenjébe a Q3-ban túl kevés üzemanyagot tankoltak, s ezért gyors köre végeztével nem tudott visszamenni a boxba.
Márpedig a szabály kimondja, hogy elegendő mennyiségű benzint kell megőrizni ahhoz, hogy a műszaki ellenőrök mintát tudjanak belőle venni, ám Hamilton amint áthaladt a célvonalon, a csapat szólt neki rádión, hogy álljon félre – nyilván észlelték, hogy porzik a tank… Azt is előírja a szabályzat, hogy amennyiben valaki képtelen begurulni a parc fermébe, elfogadható magyarázatot kell adni a miértre. A McLaren első magyarázata az volt, hogy hirtelen műszaki gondjuk támadt. Néhány órával később elismerték, hogy kevés volt az üzemanyag – egy szerelő hibázhatott, aki rossz gombot nyomott meg, a töltőé helyett a kiszivattyúzóét…
[BANNER type="1"]
Nem is kicsit sántít a sztori, mindenesetre Hamiltont elmeszelték a sportfelügyelők, s a mezőny végére sorolták, az edzéselsőség így Maldonadóé lett (pályafutása során először). Williamset utoljára – Hülkenberg révén – 2010-ben láthattunk a pole-ból rajtolni, akkor sem igazából saját erőből. Még egy – kevésbé fontos – hír: Karthikeyannak (HRT) megengedték, hogy rajthoz álljon, noha a kvalifikáción nem tudott bemenni a 107 százalékos határ alá.
A Spanyol Nagydíj időmérőjének eredménye
| pilóta | csapat | Q1 | Q2 | Q3 | |
| 1. | Hamilton* | McLaren | 1:22.583 | 1:22.465 | 1:21.707 |
| 2. | Maldonado | Williams | 1:23.380 | 1:22.105 | 1:22.285 |
| 3. | Alonso | Ferrari | 1:23.276 | 1:22.862 | 1:22.302 |
| 4. | Grosjean | Lotus | 1:23.248 | 1:22.667 | 1:22.424 |
| 5. | Räikkönen | Lotus | 1:23.406 | 1:22.856 | 1:22.487 |
| 6. | Pérez | Sauber | 1:24.261 | 1:22.773 | 1:22.533 |
| 7. | Rosberg | Mercedes | 1:23.370 | 1:22.882 | 1:23.005 |
| 8. | Vettel | Red Bull | 1:23.850 | 1:22.884 | – |
| 9. | Schumacher | Mercedes | 1:23.757 | 1:22.904 | – |
| 10. | Kobajasi | Sauber | 1:23.386 | 1:22.897 | – |
| 11. | Button | McLaren | 1:23.510 | 1:22.944 | |
| 12. | Webber | Red Bull | 1:23.592 | 1:22.977 | |
| 13. | Di Resta | Force India | 1:23.852 | 1:23.125 | |
| 14. | Hülkenberg | Force India | 1:23.720 | 1:23.177 | |
| 15. | Vergne | Toro Rosso | 1:24.362 | 1:23.265 | |
| 16. | Ricciardo | Toro Rosso | 1:23.906 | 1:23.442 | |
| 17. | Massa | Ferrari | 1:23.886 | 1:23.444 | |
| 18. | Senna | Williams | 1:24.981 | ||
| 19. | Petrov | Caterham | 1:25.277 | ||
| 20. | Kovalainen | Caterham | 1:25.507 | ||
| 21. | Pic | Marussia | 1:26.582 | ||
| 22. | Glock | Marussia | 1:27.032 | ||
| 23. | De la Rosa | HRT | 1:27.555 | ||
| 24. | Karthikeyan | HRT | 1:31.122 |
* Az edzés után hátrasorolva a legutolsó helyre












