hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapCsak ma, csak egy szerencsésnek: Nissan Juke-R

Csak ma, csak egy szerencsésnek: Nissan Juke-R

A hír nem friss, de miként a Nissan Juke-R bemutatkozása kapcsán is csepegtetve jöttek az információk, a mai show kapcsán is van új: este 6-kor lesz meg a nyertes.


Eredetileg kacsának tűnt a Nissan Juke-R, azaz a GT-R motoros városi crossover ötlete is, ám a Nissan végül megvalósította a 3,8 literes dupla turbós V6-os hajtotta Juke-ot, s idén először Dubai-ban mutatta meg, hogy a GT-R teljes hajtásláncát bevető, így összkerékhajtású kompakt valóban létezik. Nemrégiben az is kiderült, hogy a GT-R izmosított, 545 lóerős motorjával készítik majd.


Egyelőre azonban a 485 lóerős létezik, ez bukkan fel a világban itt-ott a Nissan nevének és hírnevének öregbítésére. Ma épp Budapesten szerepel – mely persze nem friss hír, a múlt héten már írtunk róla, ám azt még érdemes tisztázni, hogy a délután 5 órakor kezdődő show bármely – kellő ügyességgel és szerencsével – rendelkező vendége lehet olyan szerencsés, hogy a közönségből egyedüliként vezethesse a 100 km/órára 3,7 másodperc alatt gyorsuló és állítólag 257 km/órás tempóra képes fenevadat, bár ez utóbbi próbájára vélhetően nem lesz lehetőség a pesti alsó rakpart, Margit híd és Dráva utca közötti – a rendezvény miatt ma délután zárt – szakaszán.

[BANNER type="1"]

Nissan Juke-R Street Driving Show – 2012 Budapest


Program:
  1. 17:00 – Program kezdete
  2. 17:00 – Folyamatos Sony Playstation autós szimulátor játékok nyereményekkel
  3. 17:30 – Motoros Stunts bemutató
  4. 18:00- 19:00 – Élő Class FM Morning Show a helyszínen, A Nagy Párbaj utolsó küzdelme
  5. 19:30 – Motoros Stunts bemutató
  6. 20:00 – Koncert

Helyszín: Budapest, pesti alsó rakpart, a Margit híd és a Dráva utca között – Carl Lutz rakpart

[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek