hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapCsaknem hihetetlen, de ismét apadnak az üzemanyagárak

Csaknem hihetetlen, de ismét apadnak az üzemanyagárak

Ma 8-8 forinttal mérséklődött a benzin és a gázolaj ára, péntektől pedig újabb 6-6 forinttal lesz olcsóbb mindkét üzemanyagfajta.


A múlt hét elejéhez mérten már mától 21 forinttal olcsóbb a benzin, 16-tal a gázolaj. Jelentős mértékű apadás utóbbi is, de az autósok továbbra is álomvilágban érezhetik magukat – persze csak az apadás ténye miatt. Péntektől ugyanis újabb 6-6 forinttal lesz mérsékeltebb árú a 95-ös és a dízel is.


A benzin átlagos ára ennek köszönhetően literenkénti 406 forintos átlagos szintre mérséklődik, míg gázolajat jellemzően 411 forintért lehet majd tankolni a hét utolsó munkanapjától. Hétvégére tehát az év elején tapasztalt szintél is olcsóbbak lesznek az üzemanyagok, január első napján ugyanis a 95-ös átlagára 409, a gázolajé 415 forint volt. Még jobban örülhetünk, ha az eddigi, a benzin esetén tavaly április elején tapasztalt 451 vagy a gázolajnál – szintén tavaly – január közepén adódott 449 forintos csúcsszintekhez viszonyítjuk, akár a mostani (412/417 forintos), akár a péntektől érvényes (406/411 forintos) benzin/gázolaj árakat. A valahai legdrágább szintekhez mérten ma – az infláció ellenére – 10 százalékkal kedvezőbb áron, persze így sem olcsón vételezhetők az üzemanyagok.[BANNER type="1"]


Bár az árak – immár második hete – tartósan apadnak, az egyes töltőállomások áraira továbbra is ajánlott figyelni, azok között ugyanis literenként akár 30 forintos eltérések is adódhatnak.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mostanában rádióban hallgattam egy független szakértő előadását, aminek a lényege az volt, hogy a távol-kelet elkezdett autózni.Ezzel leváltották a kerékpárokat és a riksákat, minek következtében hihetetlen mértékben megnőtt a benzin és gázolaj felhasználásuk.Tehát az üzemanyag beszállító országok ha ott el tudják jó pénzért a termékeiket.Miért adnák olcsóbban az Eu-ban vagy bárhol máshol a világban?Az viszont már senkit sem érdekel-legkevésbé a beszállítókat nem-,hogy melyik országba hány órát kell egy átlagembernek 1 liter benzinért vagy gázolajért dolgozni.Szerintem pedig pont ez a lényeg!

  2. [i]„Azért nem annyira egyértelmű a helyzet az árak emelkedésével kapcsolatban:”[/i]
    A cikkhez nem tudtam hozzáférni, de hasonló témájúakkal már találkoztam, mint amit a cím sejtet.
    Az ránk itt Európában nem nagy hatást fog gyakorolni. Az amerikaiak fel fogják használni saját céljaikra.
    Meg egyébként is, jelenleg még az élelmiszereink is a fosszilis üzemanyagoktól függenek, tehát közel sem csupán a személyautókról van szó, de a személyautó közlekedés is nagy felvevő, ezért ha lehet spórolni kellene ahol lehet, hogy az unokáinknak legalább élelmiszere maradjon még valami.
    A másik meg ne egyik végletből a másikba essünk, vagyis most dobják ki a (közel meg legalább) másfél tonnás országúti cirkálókat 150-200-300 LE-kel, utána meg majd gyalogolhatunk, vagy kerékpározhatunk, mert megfizethetetlen lesz az üzemanyag.
    Valahogy egyenletesebben kellene ezt elosztani.
    Még mindig jobb most egy szerényebb kisautó, mint később a semmi.

  3. Azért nem annyira egyértelmű a helyzet az árak emelkedésével kapcsolatban:
    http://index.hu/gazdasag/energia/2013/03/25/isten_hozott_szaud-amerikaban/
    http://www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=180364 (sajnos ez a cikk már fizetős, nem rég még ingyen el lehetett olvasni az egészet)

    A hozzászólásod második felével egyetértek, függetlenül attól, hogy mennyibe kerül, törekedni kell arra, hogy kevésbé függjünk a fosszilis tüzelőanyagoktól, tehát arra, hogy minél hatékonyabban használjuk fel.

  4. Mit nem értek?
    Ugyanazon szisztéma szerint képezték 2008-ban is meg most is az árakat nem csak Mo-on, hanem az UNIO többi országaiban is. Vagyis mindenütt az adótartalom extrém magas volt, most is az.
    Sajnos ez nem olyan termék, (mint Mo-on más sem) amit a határon belüli jövedelmi viszonyokhoz lehetne igazítani.
    Az, hogy némi jelentéktelen eltérés tapasztalható a tagországok között, az nem sokat rúg a labdába.
    Arra számolni kell, hogy ez nem lesz jobb a későbbiekben sem, hanem a helyzet tovább romlik az idő múltával, vagyis világviszonylatban szép lassan tovább fognak emelkedni az árak.
    Nincs megállás!!!
    Következésképpen ehhez kell igazítani a járműparkot, ha azt akarjuk, hogy a sok ezer milliárdért kiépített utainkat a későbbiek folyamán is használni tudjuk.
    Jelenleg ez a tendencia nem igazán érződik még az autógyárak legújabb termékein. Ennél sokkal radikálisabb módosítások szükségeltetnek, mint amit pillanatnyilag az újonnan piacra dobott termékeken tapasztalhatunk.
    Így látom a helyzetet.
    Mondjad, ha nem értesz velem egyet….

  5. egyik szemem sír, a másik nevet…nevet mert csökken a benzin ára, és sír, mert az LPG ára változatlan….
    még 10-15 forintot megy vissza a benya ára, és már nem éri meg LPG-t tankolni…pláne ha május 1-től megint ráemelnek az LPG jövedékijére..úgy már 300-at veri az LPG..ha a benya 400, vagy az alá megy akkor a 100 kilométerenkénti 400 Ft-os spórolás a gázüzemmel, nekem nem éri meg..ahogy sokan másnak sem fogja..faszán tönkreteszik az olcsó gázüzemeltetést..pont mint az etanolt…..
    10 hónapot ha tudtam menni a kocsival miután visszahozta a beszerelés árát….

  6. Hogy tudunk örülni, apró dolgoknak is, ha nap mint nap majd megfojtanak minket a rablók.
    Csak megjegyzem, hogy még mindig 35 %-al (!!!) magasabb az üzemanyag ár, mint akkor amikor a fidesz mindennek elmondta a szocikat, mert elérte a 300 Ft-ot az ár.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek