Csonti Bogara nem eladó!

    0
    1

    Csontitól megszokhattuk már, hogy nála, azaz a CsontiCar-nál (szinte) minden eladó, kedvenc Fiat 500-asa is – félmilliárdért bárki, bármikor viheti. Van azonban olyan autó, amire még ő sem tesz árcédulát. Ez pedig az a Volkswagen New Beetle, amit nemrégiben kislányának vett, aki mondjuk annyira már nem kicsi, 17 éves, és mostanság szerezte meg jogosítványát. Ha pedig lányának vett autót, meg is osztotta velünk, ő milyet javasol első autónak. Se nem túl időset, se nem túl fiatalt. Veteránnal szívatni egy friss jogsis sofőrt fölösleges lenne, új vagy akár újszerű autót pedig nyilván csak a Krőzusok engedhetnek meg gyerekeiknek.

    Itt fokozottan igaz az a szabály, hogy csakis olyat érdemes venni, ami nem fog fájni, ha esetleg törik, ugyanakkor az is fontos, hogy óvja is az utasokat.

    Az ezredforduló utánról érdemes válogatni, s az 500 ezertől 1 millió forintig terjedő ársávban már lehet találni korrekt, megfelelő autókat, persze ennyiért is 15-20 éves járgányokkal fogunk találkozni. [BANNER type="1"]
    Ne várjunk új autót, biztos, hogy egy ilyen korú járgányra kell költeni, kérdés, hogy mennyit. Ezt pedig nem csak az adott példány állapota, hanem maga a modell is befolyásolja. Fölösleges komoly felszereltséget elvárni és vásárolni. Egy kezdő sofőrnek például semmi szüksége alufelnire vagy tempomatra, működő és ABS-szel felügyelt fékekre, korrekt gumiabroncsokra és hibátlan kormányzásra annál inkább, valamint az is jól jöhet, ha megvannak a légzsákok, lehetőleg minél nagyobb számban. A motorerőt sem kell túlzásba vinni, de persze a használtpiacon nem lehet teljesen szabadon válogatni, a kínálat is erősen meghatározza a választást.

    Lehet egy Bogár is?

    Naná, hogy lehet, hiszen az 1997 októberében megjelent New Beetle-ből is vannak már 20 éves, alig több mint 600 ezer forintba kerülő példányok. Érdemesebb persze minél fiatalabbat választani, de a forma egyébként öröknek tekinthető, és ha az autó rendben van, akkor teljesen mindegy, hogy mennyi idős. A Golf IV alapú modell – ahogyan a kor VW-termékei – elég jól ellenállnak a korróziónak. Ha nem törték, akkor jellemzően nem is rohad. Motorból elég sok volt hozzá, első autónak bármely szívó benzines tökéletes, a 2,0 literes, csupán 115 lóerős elég jól viszi, de el merném vállalni a hasonlóan elnyűhetetlen (és hasonlóan hengerenkénti 2 szelepes) 1,6-ossal is.
    A remek és időtálló formán túl van még előnye a Bogárnak: nem egész 4,1 méteres hosszához mérten egész nagyautós, legalábbis elöl, a belső szélesség óriási és a szélvédő is messze van a sofőrtől. Hátul persze erősen korlátozott a fejtér, de nem is csapatszállításra van. Elöl viszont teljesen korrekt, ahogyan az is, hogy a csaknem 200 ezer kilométert futott és egy híján 20 éves autó beltere, ülései teljesen egyben vannak, a kárpitok szakadásmentesek, még csak durva kopás sincs rajtuk. A 2,0 literes motorhoz is csak 5 fokozatú kézi váltó járt, viszont ezzel 10,9 másodperc alatt elérhető a 100-as tempó, valamint városban is pont elég dinamikus ahhoz, hogy forgalmi akadályt semmiképp se képezzünk, pont elég nyomatékos ahhoz, hogy emelkedőn se legyen vele gond elindulni.

    Ha a gyerekünknek veszünk autót, nyilván a lehetőségeinkhez mérten a legjobbat szeretnénk adni. Ennek egyszerű (és minden autóvásárlásnál alkalmazandó módszere), ha a vételáron túl tartalékolunk pénzt az autó vásárlás utáni gatyába rázására.

    Csonti is ezt tette, a Bogár vételárának több mint felét költötte még az autóra, hogy legyenek rendben a fékek, teljesen üzembiztos legyen a kormányzás és a futómű, jéghideg levegőt fújjon a klíma, továbbá egyéb finomságokra is fordított. Például a gyermekénél is idősebb autó kulcsházát lecserélte, hogy ha már az autó nem teljesen új (bár meglepően szép állapotú), akkor legalább a kulcs(háza) legyen az. Költött lopás- és rablásgátlóra is (amit én is minden autómba beletennék), de ha valaki, hát ő aztán tudja, hogy melyek azok a nem túl drága tételek, amivel egy nem új autó is vonzóvá és szerethetővé tehető.
    Herby mintájára került a 22-es szám az ajtókra, a gépháztetőre és a csomagtérajtóra is. A tetőlemez fényes fekete (üvegtető) hatású fényt kapott, s a karosszéria sárga színe is viszonylag friss (Csonti már újrafújva vette a komolyabb töréstől mentes autót), a hátsó lökhárítóra pedig egy Csonti és lánya által is kedvelt szájalás („Nekem te ne…) angolosított verziója került. Az első autónak szánt Bogár ezzel kellően egyedi, kellően dögös és a „nullrevízió után meglepően egyben van. Még olyan apróságokat is ad, mint az új szőnyegszett Bogi felirata, ami nem csak a Bogárra, Csonti lányára, Bogira, azaz Boglárkára is utal, ahogyan a Bogár gyári vázájába rakott művirág is. Ezekkel a figyelmességekkel egy használt autó sokkalta nagyobb ajándék lehet, mint bármilyen új, ráadásul egy ilyen, műszakilag egyben lévő, de asszisztensek nélküli, még a néhány tízezer forintért berakható tolatóradart is szándékosan mellőző autó sokkalta inkább megtaníthatja és felelős sofőrré teheti a Z generáció tagjait, mint egy mai, modern, szinte helyettünk vezető gép. Ha valami hasonlót vennél, netán olcsóbbat vagy drágábbat, a CsontiCar kínálatában mindenképp találsz érdekességeket!
    Előző cikkSzedán és GTI is van már az új Golfból, igaz csak papíron
    Következő cikkÖsszeolvad a Fiat és a PSA csoport?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.