hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDacia-konkurens a Mitsubishitől

Dacia-konkurens a Mitsubishitől


Sorra jönnek az olcsó szedánok, ha csak az idei újdonságokat említjük, itt a kategória ikonja, a piac legolcsóbb autója, azaz a Dacia Logan, a Peugeot 301 és annak édestestvére, a Citroën C-Elysée, s akkor még nem is szóltunk a nem is annyira olcsó és nem is négy-, hanem ötajtós SEAT Toledóról, valamint a Skoda Rapidról. Új versenyzőként pedig a Mitsubishi is előállt a saját olcsó szedánjával, ami Attrage névre hallgat, s elsőként – nyártól – Thaiföldön lesz kapható, de állítólag világautó lesz. [BANNER type="1"]


Hogy Európába eljut-e, az erősen kétséges, ugyanis 1,2 literes, 80 lóerős, 106 Newtonméter nyomatékú benzinmotorja csupán az Euro4-es emissziós normákat teljesíti, így azzal az öreg kontinensen nem lehetne bevezetni. A Sanghaji Autószalonon bemutatkozott G4 koncepció szériaváltozatát jelentő Attrage – az olcsó szedánok körében is kötelező mutatványnak számító – tágas utastér, szélesre nyíló ajtók mellé vezetési élményt is ígér. Nem tudjuk, miként. Természetesen mesés az 5 fokozatú kézi vagy felármentes automata váltóval is társítható MIVEC benzinmotor gyári fogyasztási értéke is: 4,5 l/100 km, ami országúton, 70-nel talán teljesíthető is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Cseppet sem bánom, hogy mostanában nem aktuális részemről autóvásárlás. Ezek, amiket mostanság kínálnak 3,5-4,5 milláért „olcsó”-ként – valóban minimum borzalmassak. Nincs egyetlen átgondolt fejlesztés, csak kapkodás, próbálkozás. Mint ha a gyártók „elfelejtettek” volna „normális” autókat gyártani.

  2. Felzárkózott a Mitsu a förtelem kategóriába az Albea, Thalia, Logan, 301, Elysé, Aveo mellé. Azért nem lenne muszáj ronda autót csinálni ebben a kategóriában, hiszen a Fluence egész jól mutat a felsoroltakhoz képest. De, ha már a rondaságnál tartunk az új Civic is egy borzadály az elődjéhez képest, föleg a hátsó lámparész, pedig az más árfekvés. Nem is szólva a Priusról és az Insightről. A két hibridet jóval többen vennék, ha normálisan néznének ki!

  3. Oké, hogy szépségversenyt nem nyer… de néhány év múlva, mikor a jelenlegi autótok alatt, itt – ott (mindenhol) rohad a küszöb és az ajtó alja és a szokásos helyeken, akkor is így beszélnétek egy ilyen és új autóról ha „olcsón” megvásárolhatnátok? Amivel újabb 10-15 évre (normális karbantartás és használat mellett persze) felejtős a kocsi vásárlása. És nem utolsó sorban oda mentek és ahová akartok. És ugye milyen jó érzés az is, hogy: megérkeztünk, semmi gond nem volt az úton a kocsival.

  4. Te JÓ ÉG !!!!! Mi az isten ez a rettenet ???? .. de most komolyan .. okés,hogy olcsó autó de miért kell übrrondának kinéznie ???? .. mi lett a Mitsuval ?? .. régen olyan szép autói voltak mint a régi Galant vagy a Colt .. de mára csak egyautós márka lett belőle .. az egyetlen a Lancer ami fogyasztható főlleg ha evo 🙂 !!! .. de lassan már nyugdíjjazni kell őt is .. de ez ???? .. ezt tényleg tervezni kellett,hogy ennyire ronda ocsmány legyen !!! Szégyen a Mitsura nézve és szégyen,hogy ezért fizettek valakiknek,hogy „megtervezzék” !!! Azt kell mondanom ha már olcsó (igzán olcsó) autó akkor egyértelműen Dácia !!!! .. Klasszisokkal jobb szebb .. akármennyire nem jól hangzik a név !!!

  5. Mindig jönnek ezzel a kis fogyasztással. Nekünk van egy Nissan Note 1600ccm-es motorral és én is ki tudtam belőle hozni a 4.3 literes fogyasztást 100-on országúton és viszonylag forgalom is volt, úgy, hogy városba kb 7.8-8-at eszik. Ezek után jönnek ezzel a parasztvakítással, 1200es motorral egy ekkora kocsiba, amikor ugyanazt produkálja fogyasztásban mint egy nagyobb csak nincs benne erő mikor kéne. Ahhoz, hogy pici fogyasztást érjünk el először is kéne egy kb 10 fokozatú automata váltó, hogy minden sebességre találjon magának egy fokozatot amivel takarékosan megy + a vezetőnek is tudni kéne a gázpedált használni. Akkor már inkább valami brutál fejlett hibrid 2 literes benzinessel, hátha szükség van az erőre egy hosszabb kamion előzése során és ott nincs halálra kínozva a motor, mint egy 1.2 literesnél.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular