Kellemes ugyan a műszerfal (mondjuk) bézs színe, de mintha különböző autók műanyagjait pakolták volna mellé, köze nincs hozzá például az A-oszlop szürkéjének. Lehet, kifogtam a minimális hibaszázalékot, de autónkból hiányzott a más Kiában beszippantott megnyugtató jólösszerakottság-érzet is: itt meg-megzizzen egyik-másik műanyag, az ülésmagasság-állító meg kissé akadozik.
Nem csak az anyagok olcsók, de a kényelmi funkciók, a szolgáltatások is alapfokúak, például a vezető ablaka csak lefelé megy végig rövid gombnyomásra, a tolatóradar is elég pontatlanul csipog – csak semmi kényeztetés! Amink van, az viszont logikusan és könnyen kezelhető. És ha jobban körülnézünk, kiderül, a kipipálható felszereltségi tételekkel egész tisztességesen telerakták a furcsa kis dobozt. Alapból kapunk ESP-t, hat légzsákot, légkondit, négy villanyablakot, távirányítós központi zárat – becsületes ajánlat, igaz? A mi négyszázezerrel drágább EX-ünk ezen felül inkább dizájnelemeket, mint értelmes extrákat ad, no meg csak ehhez rendelhető tolatókamera a belső tükörbe kétszázezerért, vagy Kenwood multimédiás navi ötszázért – jó, hogy kapni… És csapjanak agyon a dizájntuning-liga fanatikusai, nekem nem hiányzott a tamtamra vörös derengést villogtató csodahangszóró sem. Az EX-hez kéretlenül kapjuk még a dögös, bazi nagy 18-as alufelniket 225/45-ös gumikkal, ami végképp betesz az egyszerű és ügyetlenke futóműnek.
És nem sok az a vezetési élmény sem, amit a Kia kínálni képes – a Soult épp csak elvezeti az ember. A kormány parancsait a széles gumik kötelességtudóan teljesítik, de ha igazán lendületet veszünk, egy darabig kétségbeesetten kapaszkodnak a Hankookok, a Soul egyre jobban tolja az ívből kifelé az orrát, végül az ESP parancsol megálljt a játéknak. Ám erről közben sokat nem tudunk meg, a kormány (aminek a fogása bőrös létére kellemetlenül kemény és rücskös) annak ellenére nem ad semmiféle visszajelzést, hogy egyébként sem igazán könnyű tekerni. Sokkal vidámabb viszont az élet a fedélzeten, ha nem várunk semmi sportosságot az autótól. Ennek ellenére a CRDi partner a fürgébb városi autózáshoz, bár a váltója is elég pontatlan, és az áttételezések sem sikerültek tökéletesen: inkább hegymenetben, szerpentinen zavar be, hogy a kettes-hármas között nagy az ugrás. Városban a hosszú áttételezés miatt még a négyeshez is nehezen jutunk, sőt, országúton is gyakran sok az ötös, nem csak kisebb sebességekről előzéshez, hanem kilencvenközeli emelkedőkön is kéri a visszakapcsolást.
Bár a mai autók mezőnyében megszokotthoz képest jó sok kritizálható pontot találtunk a Kián, a sok kis hasfájás, de még a pattogós rugózás ellenére sem mondható igazán rossz autónak. A látványos forma mellé itt is megkapjuk a hétéves Kia garanciát. Különben meg megy, kanyarodik, szóval semmi nagy baj. Baj csak akkor lenne, ha bedőlnénk a keresztnevének, no meg a látványos külső miatt a vezetéknevét viselő többi autónál megszokott jellemvonásoknál többet várnánk tőle. Ja, és ha az árlistáját tekintjük. Mert felszereltségéhez mérten még akár jutányosnak is mondhatnánk az árát, de itt a négy és félmilliós régióban hasonló jellegű, de sokkal ügyesebb autó mondjuk a 90 lóerős dízel C3 Picasso, de még a 80 lovas TDI Skoda Roomster is. Akinél meg a pakolhatóság és a praktikum számít igazán, annál kiütéssel győznek például a Partner/Berlingo ikrek. A Soul árlista eleje, a háromnyolcról induló 1.6-os felé kacsintgatni mégsem érdemes, mert a benzines erőtlenebbnek hat, zajosabb, és sokkal többet fogyaszt; jobb választás a 4,2 milliós alapdízel.
