hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDetroitban debütál a Lexus LS ötödik generációja

Detroitban debütál a Lexus LS ötödik generációja

Friss vonalakkal, az LC kupé nyújtott padlólemezén érkezik az ötödik generációs Lexus LS. Naná, hogy hibrid is lesz belőle.




1989-ben nem csupán egy új modell, egy új márka is debütált a Detroiti Autószalonon a Lexus LS által. A Toyota prémiummárkája elsőként „zászlóshajójával” és elsőként az Egyesült Államokban mutatkozott be. Most annyit tudunk a közelgő ötödik generációról, hogy az első után 28 évvel, szintén a Detroiti Autószalonon fog bemutatkozni – 2017 januárjában, azaz néhány hét múlva.[BANNER type="1"]



Meg persze azt, hogy az új generációs LS a márka kifejezetten hátsókerék-hajtású luxusmodellek számára kifejlesztett, az LC kupé által is alkalmazott globális padlólemezének meghosszabbított változatára (GA-L) épül. Minden eddiginél jobb vezetési élményt, meg persze fokozott kényelmet is ígér. Hajtáslánca az LC után tippelhető: 5,0 literes V8-as benzinmotor (477 LE, 530 Nm) várható már az alapváltozatba is, 10 fokozatú automataváltóval. Ahogyan a most kifutóból is volt már (szintén 5,0 literes és V8-as) hibrid, nem kétséges, hogy az újból is lesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek