hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDízelbotrány: az uniós tagállamok megállapodtak az új mérésről

Dízelbotrány: az uniós tagállamok megállapodtak az új mérésről




Miután az amerikai hatóságok felhívták rá a figyelmet, bizonyítást nyert, s a Volkswagen által is elismert, hogy több mint 11 millió autójuk esetében alkalmaztak egy olyan szoftvert, amely által motorjaik a mérést felismerve a laboratóriumban megfelelő, ám a valóságban azt jóval túlnövő emisszióval üzemeltek. Ez a jelenség ugyanakkor számos egyéb gyártónál is megfigyelhető – trükközéstől függetlenül. Az uniós tagállamok vezetői ezért megállapodtak abban, hogy 2017. szeptember 1-jétől új, valóságközlei módszerrel mérik majd az autók károsanyag-kibocsátását.


A bizottság az új mérési ciklus kapcsán kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy „időről időre figyelmeztetett annak kapcsán, hogy a laboratóriumi tesztek eredményei nem esnek egybe a valósággal, és állítólag „nagyon keményen dolgozott azon, hogy ezt feltárja. A Financial Times egy, a birtokába jutott levélre hivatkozva nemrégiben azt írta, a bizottság két éve tud arról, hogy egyes autógyártók csalnak a teszteken, mégsem történt semmi. Az új mérési módszer egyébként nem csupán a dízelautókra, hanem minden járműre vonatkozik, mivel azonban a botrányban a gázolajos motorok érintettek, esetükben hallhatjuk majd többször a mérés változását.
[BANNER type="1"]


Közleményében az Európai Bizottság is elismerte azt, hogy miután a laboratóriumi méréseken adódó és a valós körülmények között kapott eredményeket a jelenleg gyártott motorok esetében műszakilag nemigen lehet azonos szintre hozni, ezért gyakorlatilag új határértékekről is megállapodtak a tagállamok. A 2017 szeptemberétől bevezetésre kerülő valós körülmények közötti teszteken aódó számok 110 százalékkal haladhatják meg a most szabványos laboratóriumi mérés eredményét, 2020 januárjától pedig egy autó valós körülmények között másfélszer termelhet több káros anyagot, mint a laborban. A bizottság hozzáteszi: jelenleg ez a különbség átlagosan 400 százalék. Ennek napvilágra kerülése kapcsán mondhatjuk, örülhetünk, hogy kiderült a Volkswagen csalása, hiszen a botrány miatt az összes autó hétköznapi emissziója csökkenni kényszerül.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

28 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Jellemedből fakad, hogy nem érted, érzed a kettő közti különbséget. Kiskaput kihasználni és direkt megtervezetten csalni.
    A kiskaput nem csalás kihasználni, mert az előírások rosszak, vagy az ellenőrzés nem elég körültekintő, így azt használják ki.
    Ehhez sem értesz mint sok mindenhez.

    A motorokat a VW fejleszti. Azért olyanok, amilyenek. Hírhedtek, de nem a megbízhatóságukról és a tartósságukról. 🙂

  2. Mit írtam? Nem csak a VW van benne a buliban.
    Mi a buli? A csalás.
    Azt írtam, hogy más is szoftverrel csalt?
    Nem.
    Benne van a buliban a szoftverrel csaló is meg a kiskapun csaló is?
    Benne.
    Csalás mindkettő?
    Igen.
    Inkább maradtál volna csendben.

    Az autógyártás zömmel a beszállítók munkája. A karosszérián kívül az autógyár szinte semmit nem gyárt. Így csak te lepődsz meg azon, hogy az egyik beszállító írta a programot. Meg foglak lepni. A kocsidban nem Toyota a lámpa. Nézd meg. Azt a kutyafáját. Ne lepődj meg, ha a vezérlést sem a Toyota gyártotta. Legrosszabb esetben az is Bosch…

    Példádnál maradva, ami egyébként hűen tükrözi a szabálytiszteletedet, nem mindegy, hogy valaki szándékosan üt agyon árammal, vagy csak nem világítja ki az ajtót előtted, amint belesétálsz a medencébe, amiben áram van. Nyilván egészen más érzéssel dobod fel a pacskert.
    Gratulálok.

    Jelen esetben te nem fogtad föl, amit írtam. Kár, mert így hülyét csináltál magadból megint.

  3. Hagyjad már. Nem csak ezt, de semmit nem tud felfogni. Bármit írsz neki nem érti, leírod mégegyszer akkor sem érti, leírod harmadszor akkor sem, de akkor már azt is hozzáteszi, hogy le sem írtad! LOL! 🙂
    Ezt a szintet nyomja legalább 5 éve, nem csoda hogy mindenhonnan kidobták már és a kutyát sem érdeklik a hülyeségei. Na jó, néha azért lekevernek neki egy-egy óriási nyaklevest csak úgy élvezetből, had pörögjön a bohóc, dehát ez érthető, hiszen kell egy kis szórakozás is. 😉

    A fosvágennek – meg a nyomi rajongótáborának – új tesztek nélkül is harangoztak. Mindenki csak úgy fog emlékezni rájuk, hogy azok a büdös csalók, akik végre egyszer azt a büntetést kapták meg amit meg is érdemeltek. 😉

  4. „És nem is csak a VW van benne a buliban, hanem sok más gyártó is.”

    A mai napig nem fogtad fel, hogy csak egyedül a VW csalt direkt, egy az adatok manipulálására kifejlesztett szoftverrel, amit nem is ők írtak, mert még ahhoz is hülyék, hanem a Bosch munkája.

    Nagy valószínűséggel a többi gyártó autóival is vannak gondok, de ők max. kihasználták a kiskapukat. Több eszük volt.

  5. Elütés. Sasszem. Van egy íratlan szabály, ezek szerint hozzád nem jutott el.
    Megszólítás után viszont tegyél felkiáltó jelet s ne pontot. Angolszász szokás szerint vessző, új sor kis betű a megszólítás környéke. Neked egyik sem jött össze.

    Cikkről mi a véleményed amúgy, vagy csak kötekedni jöttél?

  6. Ebben igazad van. A kérdés az, hogy a vásárló mit vesz: autót, vagy környezetvédelmi mérést? De mondom: egyetértek, ez lenne fair.
    Pont ezért emelem ki, hogy az okot és az okozatot együtt kell vizsgálni. Ha csak az egyiket nézi az ember, akkor hamar törz következtetést von le. Ez az átb….s így együtt átb…..s. Szaályalkotó, felügyeletet gyakorló és gyártók. Nem egy, hanem mind, aki benne volt.

  7. Sajnálatos tény -most elvonatkoztatva a káros anyagkibocsátástól- hogy, tényleg megfojtják a gyártókat, akik kénytelenek lesznek kivenni a tömegek számára is elérhető megfizethető, s tényleges vezetési élményt nyújtó motorokat. Sokan el se tudják -sajnos- képzelni azt, hogy milyen élmény egy ilyen kaliberű motorral csapatni…. . Ilyen szempontból sokszor irigylem a mocskos jenkiket, hogy nekik legalább megvan a lehetőségük az ilyen komoly motorokra mezei autókban is.

  8. Pedig már tömeghisztériává duzzasztották… és nem attól félnek az emberek, hogy a dízel megöli öket, hanem attól, hogy a VW motorjai (tehát EU) halálosak. Kérdezz meg egy hozzá nem értöt, egyböl ezt fogja neked mondani. 😉
    (Mondjuk s3000-et)

  9. Pár hete írtam először, hogy ebben az ügyben a VW felelőssége nem kizárólagos. És nem is csak a VW van benne a buliban, hanem sok más gyártó is. A jelenséget érdemes látni, amiben sajnos a jogalkotó és az EU is nyakig benne ül. Ne üljünk föl annak a 2-3 helyi trollnak, aki élvezi, hogy ezen őrjönghet.

    Valóban annak kell(ene) örülni, hogy változik a mérés s talán valamivel közelebb kerül a tényleges céljához, a környezetvédelemhez.

  10. Én ma reggel pirítóst ettem, kis fokhagymával megturbózva. Hozzá egy bögre kamillás-gyümölcsteát. Megfázás ellen remek kombináció.

    Már lassan ilyen értéke lesz ennek a hírnek. Komolyan 2 perc nem tellik úgy el, hogy valahol ne látnám, hallanám eme remek sajtómonológot.
    Mindenek mellet persze üdvözöljük a hírt, de jó lenne, ha máshol is ilyen kurta póráz lenne, nem csak az „Öreg kontinensen”. Az egyedüli élmény/viszonylag gazdaságos motort is bemártanák (3.0 L-esre gondolok, bámely karosszériában).

    … hát, ilyen világot élünk …

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular