Dízelbotrány: most a Fiat és a Renault került górcső alá

    3
    5

    A Reuters pénteki beszámolója szerint a Renault és a Fiat-Chrysler is manipulálhatta dízelmotorjainak emissziós értékét. A hírügynökség információi szerint három vizsgálóbíró is foglalkozik azzal, hogy indítsanak-e eljárást a Renault ellen. A Reuters hírére a Renault részvényei 4 százalékkal estek, majd valamelyest visszaerősödtek, így 2,5 százalékra mérséklődött a csökkenés.
    A francia hatóságok a Volkswagen dízelbotrányának kitörését követően tartottak házkutatást a Renault hivatali helyiségeiben. A Renault akkori közleményében leszögezte, hogy minden emissziós értékre vonatkozó franciaországi és európai előírást betart, illetve járművei nincsenek ellátva az emissziós értékeket manipuláló szoftverrel. Ennek ellenére tavaly 15 ezer autót hívott vissza a határértéket meghaladó emissziós érték miatt, ám az eltérés a cég beszámolója szerint nem szándékosan következett be. [BANNER type="1"] Csütörtökön az Egyesült Államokban a Fiat-Chryslert citálta a környezetvédelmi hivatal (Environmental Protection Angency), gyanújuk szerint a Volkswagenhez hasonlóan ők is számítógépes manipulációval trükköztek az emissziós értékekkel. Az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki a Fiattal kapcsolatos gyanú miatt, és közölte, hogy kész együttműködni az ügyben a nemzeti hatóságokkal.
    Előző cikkFüstöt hány a horvát sportkocsi
    Következő cikkTöbb mint 1200 lóerős GT-R épül Magyarországon
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Sajnos lesznek, amig a Bosch tovább feszíti a húrt (üzemanyagnyomást) Adblueval intenzíven adalékolva, addig lesznek.
      Teherjárműveknél még tovább.
      Kisebb értékű autóknál már kérdéses hogy megéri-e fejleszteni sajátot vagy vásárolni a konkurenciától, mint ahogy a Toyota a BMW-től, a Renault csoport lehet hogy a Mercedestől fog Adblueval adalékolható motorokat.

    2. Nem lesznek itt sokáig diesel motorok. Szépen lassan mindenki ki fog hátrálni. Egyre jobban az derül ki, hogy ahogy azt sejtettük is, mindenki trükközött és képtelenség csalás nélkül, ám profit mellett diesel motorral autót gyártani. Szépen lassan el fognak tűnni a kínálatból, mert úgy néz ki most nagyon rászálltak a dologra és nem lehet tovább ügyeskedni.