A mi kezeink alatt is járt hazai zöld rendszámmal a Mercedes-Benz B 250 e, ám úgy látszik, a környezettudatos vásárlókat nem sikerült elérni vele
Már a hazai árlistában is csak raktárról érhető el a Mercedes-Benz B-osztály Sports Tourer Electric Drive, amit mi is – szó szerint – villámpróbáztunk tavaly. Alapvetően egy kompromisszummentes villanyautónak ígérkezett, 179 lóerős villanymotorral és 28 kWh-ás lítiumion akkumulátorral, így 200 km NEDC ciklus szerinti hatótávval és a többi elektromos között is prémium árazással. A piac számára úgy látszik, hogy kevésbé fog hiányozni. Legalábbis az eladások ezt mutatják, hiszen 2013 decemberi piaci bevezetése óta mindössze 3651 példányt fogyott. A kiábrándító számokat látva kevésbé meglepő a Mercedes-Benz lépése: abbahagyják az emissziómentes csapotthátú gyártását és a leváltásával sem bajlódnak. Ennek több oka is van.
[BANNER type="1"]
200 kilométeres hatótávot ígértek az elektromos B-osztálynak, bár igen tetemes, 16,6 kWh/100 km átlagfogyasztás volt a gyári adat
Bár legutóbbi nemzetközi menetpróbáját épp Magyarországon tartották, az elektromos B-osztály kizárólag a rastatti bázison készült, csak hagyományos társai készülnek többek között nálunk is, Kecskeméten. Azonban a németországi gyártósort hamarosan átprogramozzák a következő generációs kompakt modellek gyártására, ide tartozik többek között a jövőre érkező új A-osztály is. A másik, még nyomósabb ok a B 250 e gyártásának leállítására, hogy nyakunkon a csillagosok EQ almárkájának érkezése, ami nem kevesebb mint 10 villanyautó bevezetését ígéri 2025-ig egy 10 milliárdos befektetés keretében. A párizsi koncepció alapján egy crossoverrel kezdik a bevezetést, majd később érkezhet a BMW i3 ellenfél.






















