Elsőként kapott hazánkban engedélyt közúti tesztelésre az AlMotive, önvezető technológiájuk egyszerűbb, de olcsóbb is lesz, mint a radartechnológiával dolgozó rendszerek
Aki találkozott már a fehér, minden irányba kamerákkal felszerelt autóikkal, az nagyjából sejti, mit csinál az AlMotive. A hazai alapítású startup vállalat önvezető rendszert fejleszt autókhoz, ám kicsit másként, mint azt a legtöbb gyártó teszi. Az AlMotive valamivel költséghatékonyabb rendszeren dolgozik, ami kizárólag kamerák segítségével határozza meg a forgalmi szituációt és dönti el, mi a teendő. A nagy gyártók mind a radartechnológiára esküsznek és méregdrága Long Range Radart, más néven LIDAR-t használnak. Az AlMotive alapítója, Kishonti László szerint az autókat is meglehet úgy tanítani vezetni, ahogy az emberek teszik, vagyis a szemükkel látnak és az agyukkal döntik el a cselekvést.
[BANNER type="1"]
Ez több problémát is felvet, ugyanis így esőben, hóesésben, ködben sem lesz megbízhatóbb az autó, mint a sofőr, ezt egyelőre nem tudni, hogyan küszöbölnék ki. Ha az AlMotive rendszere egyszer elkészül, épp ezért lehet olcsóbb, mint a legtöbb gyártó terméke, mert nem használ drága eszközöket. Ők az elsők Magyarországon, akik engedélyt kaptak közúton való tesztelésre, de Franciaországban és Kaliforniában is futnak autóik, valamint idén Japánban, Kínában és az USA több államában is elindítják őket. Az AlMotive most egy olyan finanszírozási kört zárt le sikeresen, aminek az eredménye egy 38 millió dolláros befektetés, amit a fejlesztésekre költhetnek. Emellett pedig olyan partnereik vannak, mint a PSA csoport, a Volvo, és a kínai SAIC. Az AlMotive a Consumer Electronic Show-n is kiállít, ide hozzák a legnagyobb vállalatok is a legfrissebb technológiai fejlesztéseiket.
A PSA csoport, a Volvo és a kínai SAIC is a partnerük, de van több Prius is a flottában, most 38 millió dolláros befektetést nyertek








A long range radar nem lidar, ahogy pl a bagoly nem galamb.