hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapDrágább lett a kgfb, ám az új szerződések olcsóbbak

Drágább lett a kgfb, ám az új szerződések olcsóbbak

Továbbra is emelkedőben a kgfb-biztosítások díjai, az új szerződések felára azonban mérséklődött.




A Netrisk.hu adatai szerint 2016 első félévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 31 800 forint volt, ami 27 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 25 000 forintos összeget. Az átlagdíj emelkedése ugyanakkor leginkább tavaly zajlott, ugyanis a piacvezető online biztosításközvetítő cég statisztikái szerint – szemben az előző év 17 százalékos emelkedést produkáló első félévével – 2016 első felében már nem változott trendszerűen a megrendelt kgfb-szerződések átlagdíjának szintje. Sőt, az évközi kgfb-megrendelések közel kétharmadát jelentő azonnali (az autó tulajdonjogának megszerzésekor kötött) szerződések átlagdíja az első hathónapos időszak során 12 százalékos csökkenést mutatott.


Idén igazából csak stagnáltak a kgfb-átlagdíjak, ám tavaly jelentősen nőttek Idén igazából csak stagnáltak a kgfb-átlagdíjak, ám tavaly jelentősen nőttek



„Az új szerződések esetében az év elejéig tartó dinamikus díjemelkedést követően az idei év közben új egyensúlyi állapot állt be a hazai kgfb-piacon” – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „A személygépkocsik immár tartósan 32 ezer forint körül mozgó átlagdíjszintjében várhatóan a következő hónapokban sem várható lényegi elmozdulás. Változás ugyanakkor, hogy a biztosítótársaságok egyre jobban szegmentálnak , vagyis az előző évi díjemelkedés során kevésbé érintett kategóriákban (például a kisebb teljesítményű, illetve a magas bónuszfokozatban található autók esetében) ebben az időszakban észleltünk komolyabb díjemelkedést. Ugyanakkor az A0 bónuszkategóriába tartozó autók körében minden teljesítményosztályban díjcsökkenés következett be, ezen belül a legmagasabb teljesítményű, 150 kW feletti csoportban kétszámjegyű volt a díjcsökkenés.”
[BANNER type="1"]
Az évközi szerződések többségét a jármű tulajdonjogának megszerzésekor kötik – ezt nevezik szaknyelven azonnali kötésnek. A frissen vásárolt autók tulajdonosai számára jó hír, hogy az azonnali kötések átlagdíja több mint 12 százalékkal csökkent az év eleje óta, jelenleg 35 ezer forint körüli értéken áll. Eközben az évfordulós váltások átlagdíja gyakorlatilag nem változott, annak értéke jelenleg 25 500 forint körül mozog.


Továbbra is kedvezőbb díjakat ad az év közbeni átszerződés, mint az azonnali kötés, ám a felár csökkent Továbbra is kedvezőbb díjakat ad az év közbeni átszerződés, mint az azonnali kötés, ám a felár csökkent



Kevesen használják ki év közben az évfordulós váltás lehetőségét

Az azonnali kötések díjcsökkenése azonban az összes szerződés átlagdíjában nem mutatkozik. Ennek két oka van: mivel élénkül az autópiac, arányaiban egyre többen kötnek azonnali, magasabb átlagdíjú kgfb-t. A másik ok az, hogy csökken azok aránya, akik élnek az évfordulós váltás lehetőségével. Míg tavaly az első félévben a Netrisknél regisztráló ügyfelek 25 százaléka váltott évfordulóval kötelező biztosítást, ugyanez az arány idén mindössze 17 százalékos volt.


Az alacsonyabb váltási hajlandóságot részben az a tény magyarázza, hogy már nehezebb kiugróan kedvezőbb ajánlatot találni: az idén évközben váltók átlagosan 440 forintot takarítottak meg ezzel a lépésükkel. A másik ok, hogy – szemben az év végi kampánnyal – ilyenkor könnyebben elsiklanak az autósok a váltás lehetősége mellett: az előzménybiztosítást év közben is legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal kell felmondani, ráadásul a felmondásnak ekkorra már be kell érkeznie a biztosítóhoz. Aki ezt elmulasztja, annak az évfordulót követő 12 hónapban a korábbi biztosító által megajánlott úgynevezett indexdíjat kell majd tovább fizetnie.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. A lényeg itt van: ” az előzménybiztosítást év közben is legkésőbb az évforduló előtt 30 nappal kell felmondani, ráadásul a felmondásnak ekkorra már be kell érkeznie a biztosítóhoz. Aki ezt elmulasztja, annak az évfordulót követő 12 hónapban a korábbi biztosító által megajánlott úgynevezett indexdíjat kell majd tovább fizetnie.”

    Köszönjük meg ezt (is) ennek a tehetségtelen, pártitkár-gyerek, soha nem dolgozó kormányunknak. Gyak. 30 nap van a váltásra, mert a biztosítók csak 60 nappal a lejárat előtt adhatnak ajánlatot a törvény szerint. Aki erről lemarad, az fizetheti a rohadt drága indexált díjat. Nem lehetne, hogy fizetnék ezt a töbletet az ezen törvényi változásokat megszavazók? Vagy esetleg inkább eltakarodnának oda ahová valók?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek