Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
Te koma,most akkor kérded ,hogy olyan is van?Nem vagy te egy kicsit fogyi?Igen olyan is van,néha!Csak ,hogy válaszoljak koma! Gondolom az sem tűnt fel a jelek szerint,hogy folyamatosan nő az üzemanyagok ára.Tudod,nem annyiba kerül egy litya benzin mint mondjuk 2009-ben!Ez azt jelenti koma,hogy többször növekszik az ár mint ahányszor csökken, ezt érted?Ezért az üzemanyagok ára folyamatosan emelkedik,fogod!? Tehát mikor csökkentik az árat,akkor az van ,hogy eredj tankolni,mert egy hét múlva megint növelni fogják az árat,meg utána még vagy 4x!
Koma és amikor csökken akkor mi van? mert olyan is van? nem érzed magad teljesen hülyének?
Aha, s amikor 24 Ft-tal emelkedett náluk, akkor hol voltál?
Ha csökken a kőolaj nemzetközi ára,akkor idehaza nő az üzemanyagok ára!Ellenben ha nő a kőolaj nemzetközi ára,akkor idehaza nő az üzemanyagok ára!Remélem érthető.Ez egész addig így fog maradni,míg vannak akik ugy gondolkodnak,mint Sparti300!
Érdekes ma a horvátoknál 12 ft-al ment le a benzinár??? Igaz ők messzebb vannak Bin Laden, szaddam és még Cyprustól is !!
Ennyi erővel rá lehetne húzni a kormányra Vietnamot,Kambodzsát, Afganisztánt, Palesztin holokausztot, Irakot,Iránt stb. Szerintem a te homokos istenedet is Orbán miatt feszítették keresztre. Ja Ciprust kifelejtettem, az is a Fidesz miatt van! Szállj már le a földre Pittike—–vazzeg!
Jó az Audinak, Suzukinak, mezőgazdaságnak. Egészen addig, ameddig, ezek nem használnak a dráguló import-energiából, üzemanyagból, gépekből, stb. Ezután már nekik sem jó, ahogy mindenki másnak sem. A bankoknak viszont mindenképp jó, így nagyobb az árrés valutaváltásnál, nőnek a törlesztők is.
Tudod milyen sok cég örül ennek? Ahol az elszámolás alapja az Euro, azoknál ez most igazi örömünnep.
Orbán köszi!!! olyan jó a forint árfolyama!! SIKERTRTÉNET!!! AZ EGÉSZ ORSZÁG!