kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapDrágul a benzin szerdán, a gázolaj ára nem változik

Drágul a benzin szerdán, a gázolaj ára nem változik

Nem vártuk, de számítottunk rá, hogy szerdától a jelenleginél többe fog kerülni a benzin. És így is lesz, míg a gázolaj ára nem változik.


Miként arról tegnap írtunk, a múlt héten elsősorban a benzin világpiaci ára nőtt, a gázolaj drágulását a forint enyhe erősödése pedig ki is oltotta. A benzinnél azonban számítani lehetett a drágulásra, ami be is következik. Szerdától literenkénti 3 forinttal emelkedik a 95-ös ára.


A szerdai emelés után alig lesz különbség az akkortól átlagosan literenkénti 413 forintos áron kapható 95-ös és a 414 forintos középáron maradó gázolaj között. A drágulás ellenére messze van még egykori – két évvel ezelőtti – 450 forintos csúcsárától a benzin, miként szerencsére a gázolaj is – utóbbi még egy kevéssel régebben, 2012 januárjában járt az említett csúcsszintnél.
[BANNER type="1"]
Előre tankolniuk legfeljebb a benzinnel autózóknak lehet érdemes, természetesen csakis akkor, ha olcsóbb töltőállomás mellett haladnak el – az egyes kutak között ugyanis könnyedén adódhatnak literenkénti 30-40 forintos eltérések is. A tankolási szokások kapcsán pedig várjuk minden kedves olvasónk válaszát, véleményét aktuális kérdőívünkben. Hamarosan nem csak arról számolunk majd be, hogy az autósok mekkora részét érdekli, befolyásolja a hetenkénti néhány forintos eltérés, hanem egyéb tankolási szokásokról is számot adunk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek