kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapDrágul a gázolaj, nem úgy a benzin

Drágul a gázolaj, nem úgy a benzin

Múlt héten is a dízelesek kerültek ki vesztesen az üzemanyagár-változásokból, szerdán ugyancsak kizárólag őket érinti az áremelés.




Szerdán újabb 2 forintos áremelés érinti a dízel üzemanyagot. Épp annyival emelkedik így a gázolaj ára, amennyivel múlt hét pénteken is nőtt. Az akkori árváltozáskor a 95-ös benzin is drágább lett 3 forinttal, ám az pontosan annyival olcsóbb is lett múlt hét szerdán, heti árváltozása tehát zéró volt. A gázolaj ára, illetve felára viszont egyre csak növekszik. A dízel literenkénti átlagára szerdától már 349 forint lesz, míg a benziné 337 forint marad.[BANNER type="1"]


A tavaly szeptember és idén január között mintegy 100 forinttal esett, az év első felében emelkedésnek indult, majd a nyár közepétől őszig ismét jelentősen csökkenő, azóta stagnáló üzemanyagárak még mindig jelentősen elmaradnak az egykori csúcsoktól. A benzin 2012 áprilisában, a dízel már januárjában 450 forintos literár környékén járt. Átlagár szerint azóta sem voltak olyan drágák az üzemanyagok, az egyes kutak között tapasztalható, akár literenkénti 30-40 forintos árkülönbséggel azonban már többször összefuthattunk hasonlókkal.


Természetesen a mostani áremelés kapcsán is fontos tanács, hogy nemcsak a tankolás idejére, hanem helyére ajánlott figyelni. A töltőállomások közötti árkülönbségek rendszerint jelentősebbek a központi árkorrekcióknál.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek