Drágulhat a benzin, olcsóbbá válhat a gázolaj

    5
    1
    [kepallobal=411211]Örülhetnek a gázolajat tankolók, ők árcsökkenésre, a benzinesek áremelésre számíthatnak jövő héten[/kepallobal] Régen volt olyan, hogy ne változtak volna az üzemanyagárak, azok ugyanis hetente hűen követik a forint árfolyamának, illetve a nemzetközi üzemanyagáraknak az alakulását. Idén e héten volt rá először példa, maradt a még a múlt heti drágulással beállított 423-424 forintos literenkénti bezin- és a 437-438 forintos gázolajár.
    Olyan is régen volt, hogy a forint árfolyama ne mozdult volna el a dollárhoz mérten – e héten azonban az sem változott, így a jövő hétre csakis a nemzetközi árváltozások befolyásolják majd a hazai üzemanyagárakat. Azok viszont változtak, a portfolio.hu információi szerint a benzin átlagos jegyzési ára 2,6 százalékkal került feljebb, míg a gázolajé 1,6 százalékkal lejjebb.
    Mivel nincs árfolyam-módosító tényező, a nemzetközi változások teljes mértékben megjelennek a hazai piacon is, ám azokat szokás szerint tompítva tolmácsolja majd a MOL az autósok felé. A benzin esetében akár literenkénti 4-5 forintos, a vételár 1 százalékát kitevő emelés, a gázolajnál pedig fele ekkorra, 2-3 forintos árcsökkentés várható, melynek eredményeként a két üzemanyagfajta ára idén nem tapasztalt közelségbe kerülhet. A konkrét árváltozást várhatóan hétfő kora délután tudjuk majd meg, s tehetjük közzé olvasóink számára.
    [BANNER type="1"]
    Előző cikkJózanul rázza a rongyot: Volvo V60 DRIVe teszt
    Következő cikk1,8 l/100 km étvágy, 220 km/h végtempó: Volkswagen Cross Coupé
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    5 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Az energiaadó jelenleg is létezik Horatius, csak még nincs kiterjesztve a napenergiára és bármire, amit addig még kitalálnak. Piszkos kapzsi világ ez és soha nem fog megváltozni ameddig kettő ember létezik a földön.

    2. Már a levegőért is fizetünk – áttételesen! A regadó mértéke pont eszerint van kategórizálva.
      Hiszen az EURO ‘sok’ besorolásnál nem csak kevesebb a károsnyag kibocsátás, hanem kevesebb a levegő felhasználás is, mint egy rosszabb besorolású gjmű-nél! ;)))

    3. Megnyugtatlak, hogy az állam mindig módosít a bevételein annak függvényében, hogy éppen miből tud beszedni pénzt a nagyvilágból. Gondolj csak arra, hogy régen volt 9-ed és 10-ed (hisz mindenki a földeken volt). Aztán nem oly régen mindenki ráfeküdt az E85-ra, jó akkor emeljük fel a jövedéki adót. Ha neked most lenne egy autód, ami napelemmel megy. SEMMI GOND! Autóadó. 20.000 havonta, ha 1000km alatt közlekedsz. Gyerekek, nyugodjatok meg, mindenki mindig, minden esetben fizetni, fizetni, fizetni és fizetni fog. Ingyen ebéd soha nem volt és soha nem is lesz. Na, gyerünk felkelni az álomvilágból és irány dolgozni.

      UI: A levegőn kívül miért nem fizetünk ma?