hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDrágulnak az üzemanyagok

Drágulnak az üzemanyagok


Míg az előző héten olcsóbb lett (5, illetve 2 forinttal) a benzin és a gázolaj is, e héten mindkét üzemanyagfajta drágulni fog. Pénteken a benzin literenkénti átlagos ára 4, a gázolajé 7 forinttal fog emelkedni. Utóbbi következtében a 95-ös jellemző töltőállomási ára 421-422 forintra nő, míg dízelt átlagosan 427-428 forintos áron lehet majd vételezni a drágulás után.


Bár a MOL idén februártól már heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, a mostani, öt helyett a szombatival együtt is csak négy munkanapot tartalmazó héten nem várható kétszeri árkorrekció. Bár az árak ezúttal drágulnak, az átlagárak még mindig elmaradnak – szerencsére – az eddigi csúcsszintektől, melyek a benzin esetében tavaly április végén, a gázolajnál (szintén tavaly) január közepén adódtak 450 forint körüli árszinttel. Mivel azonban a töltőállomások árai között akár 20-30 forintos különbségek is lehetnek, a drágább töltőállomásokon a mostani emelés után is – mind több helyen – kúszhatnak az átlagos csúcsárakig vagy akár azokat meghaladó szintre az üzemanyagárak.
[BANNER type="1"]
Aki tehát spórolni kíván – hajszálnyit – a tankoláson, töltse meg csütörtök estig autóját az útjába eső legolcsóbb kúton, ugyanis plusz kilométereket megtenni az olcsóbb üzemanyagért nemigen érdemes.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Drága Kempelen látom itt is írod a hülyeségeidet, képzeld ha valaki menekül a hajléktalanság és az éhezés elől illetve FOGLALKOZIK A CSALÁDJÁVAL az nem gyávaság csak menti a bőrét, mint minden rendes gondolkodású ember aki ebben a putriban lakott…. én is ezt fogom tenni mihelyst a gépészmérnökim a kezemben lesz 🙂

  2. Dehogynem! Miért ne tenném. Bazmeg a lakást akkor kell megvenni, amikor megkaptad a hitelt, támogatást, egyebet, nem előtte!
    Mamádnak igaza volt, aki sokat markol, az valóban keveset fog. Te pont ezt tetted, felelőtlenül éas tudatlanul vállaltál valamit. Most meg tartod a markod.

  3. Remélem jövőre nem szavazzátok meg ezt a tetű Fideszt mert amit művel ezzel az Országgal már lassan engem is menekülésre késztet a Mamám mindig mondta aki sokat markol keveset fog bölcs mondás és igaz is
    Sokat ígért és semmit nem tartott be mert egy hazug számító kormányunk van én személy szerint azért vettem új építésű lakást mert azt szajkózták hogy lesz szocpol hol??????????és milyen feltételekkel csak annyit lehetett tudni hogy új építésű lakást kérnek az hogy nem elég a 42nm azt sehol nem írták mert tetvek****
    Ha egyszer kikerülök ebből a csávából soha többet nem veszek fel hitelt

  4. Csak nagy élmény a 160ft-os benzint 430ért tankolni! Fidesz megmondta radikális adócsökkentés,áfa csökkentés,üzemanyag jövedéki adó csökkentés… Na igen szép is lett volna,megcsinálták mindennek az ellenkezőjét már ezért jól pi..án kéne rugni öket! Sebaj lesz egy halom stadionuk a sok ballábas focistának hívott bohócnak. Ritka birka a Magyar.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular