kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapDugódíj: állítólag csakis a Hungária körút az értelmes zónahatár

Dugódíj: állítólag csakis a Hungária körút az értelmes zónahatár

Bár a főváros vezetése a dugódíj ellen harcol, a főpolgármester szerint az egyetlen életképes zónahatár a Hungária körút.


Érdekes ellentmondás figyelhető meg a fővárosi dugódíj kapcsán. A jelenlegi városvezetés állítólag nem kívánja bevezetni, mégis komoly bevételre számít abból. Ezért aztán kevéssé reménykedhetünk bagatell behajtási díjban és a csak a valóban belvárosi területek sarcolásában. Ez derül ki Tarlós István főpolgármester hétfői esti, a HírTV Magyarország élőben című műsorában tett nyilatkozatából, amiben ismét a korábbi városvezetést tette a dugódíj felelősévé.


Tarlós István úgy fogalmazott, Brüsszelben közölték a napokban helyettesével: „nemcsak, hogy benne volt a megállapodásban, és az uniós bizottság határozatában (…), hanem egyenesen a korábbi városvezetés ajánlotta a dugódíjat az Európai Unió számára. Ezt most az EU hivatalosan be is jelentette – fűzte hozzá. Tarlós István továbbá azt is kijelentette, hogy jelenleg azért küzdenek, hogy esetleg el lehessen hagyni a dugódíjat. Mint mondta, nem tudja, hogy az EU eltekint-e a dugódíjtól vagy nem. „Jogában áll nem eltekinteni – mutatott rá a főpolgármester, megjegyezve: folynak az „egyezkedések, „van egy hallgatólagos határidő-módosítás.
[BANNER type="1"]


Tarlós István közölte, nem született még semmilyen döntés a dugódíjjal kapcsolatban: sem a zónahatárokról, sem a díjak mértékéről. Három alternatíva van a zónahatárokra, azok között van a Hungária körúti zónahatár. A három közül a főpolgármester szerint ez az egyetlen életképes, de hozzátette azt is, hogy ez nem azt jelenti, hogy ilyen döntést hoztak volna. Szerény véleményünk szerint pedig pont a Hungária körút kevéssé életképes, mint zónahatár. Ha nagyon be kell vezetni a dugódíjat, s a belvárosból ki szeretnék tiltani az autókat, akkor hát legfeljebb a Nagykörút lehetne zónahatár – szerintünk.


A főpolgármester viszont kitért arra is, hogy a dugódíjnak kettős célja van: az egyik, hogy „értelmezhető nagyságú területen mentesítse az autóktól a várost. A másik, hogy „értelmezhető bevétel származzon belőle. Hát igen, értjük mi, de akkor ez már nem az EU követelése, hiszen a 4-es Metró sokat emlegetett finanszírozási szerződésében a dugódíj részletei nincsenek meghatározva.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Persze, hogy lesz csak előtte még futunk 5 kört és a csúnya EU-ra és előző kormányokra kenjük. Mi „nem akartuk”,de az EU kötelez. Szinte látom már ezt az újságcímlapot magam előtt, „Tarlós István” jóságos képével, széttárt karjaival. Ezt az állami vízfejet már lehetetlen eltartani ezért kell ez az adónem is, ahogy majd be lesz vezetve a földek utáni sarc is jövőre. Gusztustalan az egész! Mondják meg, hogy minden állampolgár fizessen be évi X Ft-ot és hagyjanak békén. Autómentesítés? Mert ha befizetem a dugódíjat és a kormoló dízelemmel bemegyek a zónába akkor már nem is szennyez?

  2. Nem létezik ilyen megállapodás, a létezőkben viszont szó sincs kötelező vállalásról.
    (cikk végén nagyon helyesen meg is van említve)
    Valóság:
    A BKV finanszírozásához pénzre van szükség (~40Mrd).
    Ehhez akkora területet kell dugódíj alá vonni, ami a Hungária körútig tart…legalább.
    Összegezve:
    Lesz dugódíj mert kell a lóvé.

    ui: …csak a neve lesz dugódíj, a valóságban hídpénz és vizitdíj.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek