A képlet a régi: három ajtó, nagy kerekek, turbómotor
Hazájában 28 350 euróba, hozzávetőleg 8,6 millió forintba kerül, és március 5-étől lehet előrendelni a sok részletét tekintve új, mégis elődei nyomában járó hetedik generációs Volkswagen Golf GTI-t. Ahogy kell, háromajtós kasztnival érkezik Svájcba a modell sorozatgyártásra érett változata, és ahogy sejthető volt, a hetedik GTI is magán viseli a kivitel korábbi kiadásaira jellemző stílusjegyeket.
[BANNER type="1"]
Elődeihez hasonlóan dupla kipufogóval érkezik
Az orrát keresztező piros csík már átnyúlik a lámpatestekbe, a légbeömlők rácsozata méhsejtszerkezetű, a hátsó burák sötétítő foncsorozást kaptak. Teteje minimális méretű hátsó szárnyban végződik, farrésze alól diffúzor nyúlik ki, és szélesebb küszöbtoldatokat is kapott a 225/45-ös gumikkal szerelt 17-es felnik mellé. Utasterét vágott aljú sportkormány, fekete tető, vörös hangulatvilágítás, és a már az első generációs GTI óta bevált kockás üléshuzatok ékesítik.
DSG-váltóval biztosan lepipálja a manuális 6,4 másodperces gyorsulását
Bár megjelenése konzervatív, műszakilag azért megújították a modellt. Legfontosabb változás, hogy a moduláris MQB-platformra épülő autó 1351 kilogrammos önsúlyával 42 kg-mal lett könnyebb elődjénél, és motorja is izmosodott. Az új, kétliteres, közvetlen befecskendezéses, turbós négyhengeres alapkivitelben 220, a GTI Performance változatban 230 lóerős, az utóbbival szerelt autókat pedig kigyorsításkor nagyobb tapadást biztosító sperrdifivel is ellátják.
LED-es hátsó lámpák
6 fokozatú kézi, illetve DSG váltóval lesz kapható, az erősebb kivitel manuális váltóval 6,4 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, végsebessége pedig 250 km/h, szemben a Golf VI GTI 6,9 másodperces és 240 km/h-s értékeivel. Miként az írásunk elején is olvasható, az új Golf GTI-re Németországban a hivatalos leleplezés napjától, március 5-től vesznek fel előrendeléseket, a magyar rajongóknak azonban még egy kicsit várniuk kell rá, itthon csak a nyár közepén várható GTI megjelenése.












kívülről szép. (Y)
belülről továbbra is korszakához képest proli. :S állandósult golf betegség.
Végre egy jó kiállású ww .. ebbe szívesen beleülnék .. annak ellenére,hogy nem vagyok rajongó .. csak épp a nagy magyar átlagfiztések nincsenek hozzáigazítva egy ilyen kompakt árához .. nem úgy mint a német sogoroké .. !!!!