hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapE héten is láthatjuk Micheliszt és Wébert az M2-esen

E héten is láthatjuk Micheliszt és Wébert az M2-esen

Hétvégén ismét WTCC futam következik, ezúttal Valenciából. Michelisz Norbert 2009-ben, Wéber Gábor pedig 2010-ben nyert már ott.


Második idei helyszínéről, Valenciából, a Ricardo Tromo versenypályáról jelentkezik e hét végén a WTCC. Mindkét hazai, a Zengő Motorsport színeiben induló versenyzőnknek volt már sikere ezen a pályán, hiszen Michelisz Norbert 2009-ben a SEAT Leon EuroCup nyitófutamán első helyről indult, s azt végig megtartva elsőként is ért célba, mostani csapattársa, Wéber Gábor pedig 2010-ben nyert ugyanazon sorozatban.


Mi lesz idén, a WTCC-n? Csak drukkolni tudunk, hogy Norbink szerencsésebb lesz, mint legutóbb Monzában, de természetesen a Forma-1 közvetítések szakkommentátoraként ismert Wéber számára is teremhet babér. Az első futamot csak felvételről, vasárnap délután 16:46-tól követhetik végig a hazai nézők az M2 csatornán, közvetlenül utána, 17:20-tól pedig már élőben lesz látható a második futam. Mivel a közvetítés 17:55-kor ér majd véget, várhatóan az eredményhirdetés is látható lesz a magyar adón.
[BANNER type="1"]
A két héttel ezelőtti olasz (Monza) és a mostani spanyol (Valencia) futam után következik az angol (Donington Park) és a német futam (TBA), május 6-án pedig a Hungaroringen élőben is látható lesz a túraautó-bajnokság. Akkor a 3000 forintos, nem dedikált helyre szóló jeggyel már a szombati szabadedzésekre is be lehet majd menni. A Paddockba érvényes jegyek május 4-én, 5-én és 6-án személyenként s naponta – a szombatra és vasárnapra is érvényes 3000 forintos jegy mellett – plusz 3000 forintba kerülnek majd, s egy napra fognak a szeparált területre való belépésre jogosítani. Noha csak felnőtt kísérettel, de a 14 éven aluli gyerekek számára, mind a nézõtérre, mind pedig a Paddock területére egész hétvégén ingyenes lesz a belépés.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek