hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgész Budapestet lezárnák a taxisok, ha nem lesz változás

Egész Budapestet lezárnák a taxisok, ha nem lesz változás

A taxisoknak nem a kormánnyal van bajuk - tudhattuk meg tüntetésük sajtótájékoztatóján. A budapestiektől elnézést kértek, ám jövő héten az egész fővárost lezárnák.




Ma délelőtt folytatódott a hivatalos személyfuvarozók demonstrációja a szerintük már a piac 50%-át uraló törvénykerülők ellen, illetve a már januárban meghozott szabályzok betartásáért. Mint arról beszámoltunk, reggel a Hősök terénél gyülekeztek, ahonnan Budára is átkanyarodva hajtottak a Belügyminisztérium épületéig, közben a Lánchidat elfoglalták.
[BANNER type="1"]
Több busz is módosított útvonalon kényszerült járni, az egyik szervező, Cifery Csaba elnézést kért a budapestiektől az okozott kellemetlenségért, továbbá diplomáciai gesztussal is élt: „Nem a kormánnyal van bajunk, Orbán Viktor és Lázár János úr kiadta a megfelelő utasítasokat, ezeket kéne betartatni – fogalmazott. Nem is kellett sokáig várni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszára. Állítólag már a szerdai, azaz a holnapi kormányülésen újabb, az illegális taxiszolgáltatás elleni szankciókat szigorító, az ellenőrzés hatékonyságát fokozó intézkedések lesznek napirenden, és vizsgálják a kötelező online pénztárgéphasználat bevezetésének szükségességét is.



Az NFM leszögezte: a kormány kezdettől a szabályosan működő magyar taxisok mellett áll, mert legálisan végzik a tevékenységüket, betartják a személyi és műszaki feltételeket, és fizetnek adót. A fejlesztési tárca is arra törekszik, hogy Magyarországon mindenki egyenlő feltételek mellett folytathassa személyszállítási tevékenységét. Az előírásokat szándékosan figyelmen kívül hagyó és ezzel jogosulatlan versenyelőnyhöz jutó vállalkozásoknak nincs helyük a taxis szolgáltatások piacán – hangsúlyozta a minisztérium.


Emlékeztettek: az elmúlt hónapokban korábban nem létező szigorú szankciók léptek életbe a feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében. A jogszabályi feltételek adottak a diszpécserszolgálati tevékenység engedély nélküli végzésének bírságolásához, a rendszám helyszíni elvételéhez is. A taxis tevékenységet szabályosan végző vállalkozásoknak az utasok kiszolgálását kényelmesebbé és gyorsabbá tevő infokommunikációs megoldások alkalmazásában van tennivalójuk – hívta fel a figyelmet az NFM. Ez ugyanis az a terület, amelyen egyértelműen hátrányban vannak taxisok, akik a már említett szabályzásokat, pontosabban azok betartatását sem tartják elégségesnek. Mint az a HVGonline videójában elhangzott: jövő hét kedden egész Budapestet le kívánják zárni, amennyiben addig nem lesz változás.


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek