hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgy a 4230 példányból, gyönyörű V8-as motorhanggal

Egy a 4230 példányból, gyönyörű V8-as motorhanggal

Nem hétköznapi látvány, nem hétköznapi moraj, a Ferrari 348 ts formájával és V8-asának orgánumával is libabőröztető.


Vannak autók, amelyek korosan is tekintélyt parancsolók és persze értékesek. A Ferrarik általában ilyennek számítanak, persze nem mind. Az 1989 és 1995 között, mindössze 8844 példányban gyártott 348 természetesen felettébb ilyen, pláne a kivehető tetős ts verzió, melyből 4230 példány készült.


Modellneve motorjára utal, utolsó számjegye a hengerek számát jelöli, 8 van belőle, négyesével V-alakban, a 34 pedig a hengerűrtartalmat mutatja deciliterben. A 348-as motorja tehát 3,4 literes V8-as kereken 300 lóerővel, középre építve és a hátsó kerekek hajtásával. A saját tömeg nem egész 1,35 tonna, a karosszéria magassága 117 cm, a sofőr pedig szinte az aszfalton ül benne. Tegyük hozzá, hogy még hagyományos, bovdenes gázpedállal dirigálhat a motornak, parancsait ESP sem írhatja felül. A Ferrari 348 bizony ördögi lehet. A SportVerda műsorvezetője, Dr. Tordai István szavai szerint nyers, erőszakos és harsány.[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Minden elismerésem a verdához, gyönyörű darab. Azért a korszellem tükrében a algi akad oylan ferka ami ne lenne lenyűgöző, talűán csak a Mondial kivétel, és ott látszik is az árakon.

    A 348 nagyon szép darab, az ára pedig közelít a mélyponthoz (ami ferrariknál igen magasan van sajna).

    VIcces, de lassan beleérik az oldtimer korba 🙂

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek