hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgy Astra alapú sportkupé 2018-ra, ez lenne az új Opel GT

Egy Astra alapú sportkupé 2018-ra, ez lenne az új Opel GT




A bukólámpás Opel GT a német márka egyik ikonikus modellje. Az 1968 és 1976 között készült sportkocsi az akkori Chevrolet Corvette formáit idézte meg, persze európai méretben, és az akkor futó Kadett B műszaki megoldásait használva. Sikeres lett és nem kis szerepe volt az Opel sportos márkaarculatának a kialakításában. Ez az, ami az utóbbi években – dacára az OPC modelleknek – egy kicsit háttérbe szorult. Roadsterként 2007 és 2010 között készült egy újabb Opel GT, de abból már csak alig 7 ezer példány fogyott. Kicsit hibás volt a koncepció, mert az Opelhoz a relatíve elérhető népsportkocsik illenek, mint amilyen a Manta és a Calibra is volt. Valami ilyesmi tervet dédelget a cég vezetője, Karl-Thomas Neumann, aki saját lieblingjeként terelgeti a modell tervezését.[BANNER type="1"]


A korábbi Monza tanulmány stílusában és a már futó új K Astra műszaki megoldásaival jönne az új GT, és lenne benne egy pici minden szellemi elődjéből. A nagy fémfelületek a Calibrát, a rövid túlnyúlások a GT-t idéznék meg, az orr-rész kialakítása meg a Monza tanulmányéra hasonlítana az eddigi hírek szerint. Az Opel a jövő évi Genfi Autószalonra ígért nagy durranása is lehetne akár a GT tanulmány változata. Ha minden igaz, a végleges változatot meg már három év múlva bemutatnák.

Balázs
nem aktív
RELATED ARTICLES

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezt én biztos nem állítottam – de megint más az, hogy Európában legenda(ez az Opel GT), és világszerte(Corvette).
    Mi az általad leírtakra a legjobb példa, ha nem az MX-5? Vagy az S2000? Vagy a Celica? Az Audi TT? Lehetne sorolni…

  2. Itt most arról van szó, hogy utódot kapna az ős GT néhány éven belül – ezek szerint a Pontiac Solstice-átíratot zsákutcának tartották? Bár sok köze annak sem volt az őshöz, egészen már irányvonalat képviseltek. GT-nek, azaz Grand Turismónak neveztek el egy MX-5-riválist:)
    Névadási lehetőség meg számtalan lenne a GT-n kívül: Calibra, Monza, Manta…akár még a Signum nevet is le lehetne porolni.

  3. [i] „Az 1968 és 1976 között készült sportkocsi az akkori Chevrolet Corvette formáit idézte meg, persze európai méretben, és az akkor futó Kadett B műszaki megoldásait használva.”[/i]

    Milyen érdekes, hogy nem kell valamibe 500 lóerős motor ahhoz, hogy igazán sikeres legyen. Nem kell valaminek 5 méteresnek lenni, hogy élvezetes legyen. Pont elegendő egy tucat műszaki alap is ahhoz, hogy valamiből ikon váljon, ha az az átlag felhasználó igényeit eltalálja. Nem kell folyton feltalálni a kereket helyi megmondó kisfiúk! Igaz? 😀

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular