hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgy év múlva büntet óramanipulálásért az új Büntetőtörvénykönyv

Egy év múlva büntet óramanipulálásért az új Büntetőtörvénykönyv

Jövőre már igen veszélyes, könnyedén büntethető cselekmény lesz a kilométeróra-manipulálás.




E héten lett elfogadva, de csak egy év múlva, egészen pontosan 2013. június 1-jén lép hatályba az új Büntetőtörvénykönyv, mely már nevesíti, sőt külön paragrafusban taglalja a kilométeróra pörgetését, azaz a törvényből idézve, a „kilométerszámláló-műszer által jelzett érték meghamisítását. Mind a jelzett érték, mind pedig a mérés manipulálása az említett cselekménynek, azaz bűncselekménynek számít.


Mint azt a törvény írja a bűncselekmény nem speciális alanyú, a tettesi cselekvőséget kifejtheti az autó (illetve egészen pontosan minden, 40 km/óránál magasabb sebességre képest közúti jármű) tulajdonosa, üzembentartója, használója és más személy is, tehát mindazok, akiknek a gépjármű későbbi magasabb eladási áron való értékesítéséhez közvetlen vagy közvetett érdekük fűződik. Amennyiben a mérőműszer manipulációját vagy a mérési folyamat befolyásolását, illetve a műszer működésének megakadályozását nem a tulajdonos, hanem annak megbízásából vagyoni haszonszerzés érdekében más személy (autószerelő, elektronikai szakember, stb .) végzi, úgy a bűncselekmény tettese a beavatkozást végző személy lesz, az erre megbízást adó tette pedig felbujtásként lesz értékelendő.


A törvény értelmében nem csak a műszer, hanem az ahhoz csatlakozó, illetve annak jelet adó szenzorok, vezetékek manipulálása is a műszer által jelzett érték meghamisításának számít, így például a „taxis kapcsoló néven ismert, az órát időlegesen megállító jelblokkoló beépítése is akár börtönbüntetéssel lesz sújtható. A korábbi – jellemzően 10 évnél idősebb, mechanikus kilométerórával szerelt – autókat manipulálók enyhébb büntetésre számíthatnak, ugyanis a törvény alapján a gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása – abban az esetben, ha mechanikus rendszerű mérőműszerre követik el – a csalás, ha pedig elektronikus rendszerű mérőműszerre végzik, akkor az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűncselekmény egyedi előkészületi bűncselekménye. Ez utóbbi
minősítést az alapozza meg, hogy a vagyon elleni bűncselekmények fejezetére vonatkozó értelmező rendelkezés alapján az elektronikus rendszerű kilométer-számláló műszer büntetőjogi szempontból információs rendszernek tekintendő.[BANNER type="1"]


Bár a törvény immár elfogadott, mivel az csak jövő nyártól hatályos, egyelőre minden bizonnyal továbbra is megmarad a hirdetésekben látható értékek, a valós futásteljesítménytől való elmaradása, ám hosszú távon visszaszorulhat az autóvásárlás ezen rizikófaktora.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szervizeknek akár legálisan is kell tudniuk kilométerórát állítani, hisz van olyan hogy tényleg tönkremegy egy műszercsoport, vagy éppen body computer. Ekkor neki az újba be kell állítani a régi km-t. Valahol leglális is ez a „tekergetés”

    Persze a használtautókkal szinte 90%-ban manipulálnak. Valamennyire megoldás lesz hogy az adásvételin kötelező lesz feltüntetni a km óra állást, továbbá műszakin is rögzítik ugye, majd gondolom az is figyelve lesz. Talán még egy dolog: rendőri ellenőrzéskor felszól központba, egy km órát bediktál, majd ha annál kevesebb akkor bizonyítson a tulaj hogy nem volt manipulálva, ne a rendőrnek kelljen bizonygatni 🙂

  2. Ezt az életben nem fogják tudni betartatni…elég egy „beszart a km óra” kicseréltem duma,vagy kicsúszott a kezemből a villáskulcs és összetörtem az eredetit,kölcsön adtam az autót családtagnak,ki tudja mit csinált vele,észre se vettem hogy kicserélte(hogy ki volt az?? családtag…arra nem vagy köteles terhelőt tenni)…stb… Még jó ügyvéd sem kell hozzá…
    Nem neked kell bizonyítanod az ártatlanságod,hanem nekik a bűnösséget….

  3. mi van abban az esetben, ha nekem másik műszerfal tetszik? azt használom, mert sokkal több mindent jelez ki az alap kivitelhez képest. így értéket növelek, eladáskor az eredeti órát mellékelnem kell majd? vagy megbüntetnek, mert nem azzal jártam évekig?Az enyém, azt csinálok vele amit akarok, és ami tetszik…Az más kérdés, hogy ezidő alatt beletet kilométereket fel kell tüntetni valahol, vagy ha pl.:belepörgetik, teljesen jó szándékkal, akkor azért is kaszniznak majd??

  4. mi van abban az esetben, ha nekem másik műszerfal tetszik? azt használom, mert sokkal több mindent jelez ki az alap kivitelhez képest. így értéket növelek, eladáskor az eredeti órát mellékelnem kell majd? vagy megbüntetnek, mert nem azzal jártam évekig?Az enyém, azt csinálok vele amit akarok, és ami tetszik…Az más kérdés, hogy ezidő alatt beletet kilométereket fel kell tüntetni valahol, vagy ha pl.:belepörgetik, teljesen jó szándékkal, akkor azért is kaszniznak majd??

  5. Mi történik akkor, ha én autót úgy, hogy annak vissza van tekerve az órája, de nem tudok róla. Használom pár évig, aztán eladom. Az új tulajdonos pedig felfedezi, hogy az autó órája vissza lett tekerve. Hogyan tudom majd bizonyítani, hogy én nem tekergettem az órát?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek