hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgy újabb autóvásárlás története

Egy újabb autóvásárlás története

A legtöbb magyar autós itthon, a Használtautó.hu kínálatából vásárol használt autót, így tett Dr. Tordai István, a SportVerda műsorvezetője is. Az ő vásárlása sem volt egyszerű.


Nemrég írtam meg saját autóvásárlásom történetét, mely rizikós és bevállalós, kissé kalandos volt, hiszen külföldön vettem meg egy szerviztörténettel ugyan rendelkező, de személyesen nem látott autót. Első találkozásra nem volt túl vonzó, az ára persze volt annyira jó a Grand Scénic, hogy úgy is elhoztam, hiszen ezzel kalkuláltam eleve, annyira jó áron adták, hogy belefértek az esetleges vásárlás utáni költségek. Takarításra, kárpittisztításra már rögtön el is költöttem fejben 30 ezer forintot, de némi munkát rögtön beleraktam magam is, a hazautazás előtt alaposan kiporszívóztam.


Aztán itthon természetesen új abroncsokat is kellett vennem (100 ezer forint). Kellett egy csupán alap (olaj, olajszűrő, pollenszűrő) szerviz és persze az 1.5 dCi típushibájának számító hajtókarcsapágy cseréje (összességében újabb 100 ezer forint), és jön még a hátsó lengéscsillapítók újakra váltása (~35 000 forint). Még fájóbb azonban, hogy a honosítás is elvitt mintegy 200 ezer forintot, így lett aztán az alig több mint 1,4 millió forintért vett autóból 1,86, utazási költségekkel bő 1,9 milliós.



Aki itthon vásárol a Használtautó.hu kínálatából, az ilyen komoly összegekre nem kell számítson, ám a szervizelési költségeket aligha úszhatja meg, s ha regisztrációs adót ugyan nem, de vagyonszerzési, közismertebb nevén átírási illetéket szintén kell fizessen. Az autó vételárán túl legalább 200 ezer forintot érdemes így tartalékolni, annak érdekében pedig, hogy nagyobb kiadás, azaz negatív meglepetés ne érje az autóst, vásárlás előtt mindenképp fel kell keresni egy márkaszervizt, le kell informálni és át kell vizsgáltatni a kiszemelt autót.
[BANNER type="1"]
Utóbbiakra már telefonban is érdemes kitérni, a rizikós autókat remélhetőleg nem is engedik átvizsgálásra. Így tettek Dr. Tordai Istvánnal is az eladók, sok rossz autót nem is kívántak számára eladni. Mint az az alábbi videóból kiderül, egyet feleslegesen, pontosabban felettébb hasznosan vitt el az Opel Használtautó Átvizsgálására, az ugyanis nem volt jó autó, a következő azonban már volt annyira korrekt, hogy meg is vette. Egy alapvetően hibátlan, valahai céges, ám ennek megfelelően korrektül karbantartott, majd sokat parkolt Opel Astrát. Ezen is voltak tehát javítanivalók, féktárcsái erőteljesen korrodálódtak, s István sem kerülhette el a gumivásárlást és a szervizelést sem.

Az autóvásárláshoz tehát a pénzen kívül türelem, megfontolt, márkaszervizből származó – előélet és átvizsgálás – információkra hagyatkozó döntés és ismételten pénz szükséges, elvétve fordul csak elő olyan használt autó, amire ne kellene a vásárlás utáni is jelentősebb összegeket költeni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A GM 5w30 dexos2 olajjal semmi gond nincs, tökéletes választás, régóta ezt használom és jó árban van… Sajnos a lánccsörgés gyári hiba, 2004-2005-ös modellekre jellemző, sajnos nekem is ilyen van, 120000 km-nél cseréltettem, mindennel együtt 70-80ezer forint volt az egész (munkadíj+komplett szett vezetővel, feszítővel, lánckerekekkel, tömítésekkel, olajjal, szűrővel, hűtőfolyadékkal, tehát mindennel:)) szóval egyáltalán nem vészes, mikor a VW-nkbe egy közepes szerviz 80ezer! 2006-tól módosított lánc illetve feszítő kerül az autókba, azokkal 200-300ezer km-ig nem lehet ilyen gond! Megoldás egyébként a rendszeres olajcsere 15000km-ként:)

  2. Hello,

    lánc miért lett vajon cserélve benne?
    fékfolyadékot miért nem mondja a szerviz ennyi idő után?
    fagyálló cserét miért nem javasolja ha X év után kezdenek lebomlani az összetevői?
    a tárcsának a rozsdán kívül mi baja volt? Az nem baj ha rozsdás.

  3. kövezzetek meg lehet rosszul tudom de mintha ez egy 1,4 twinport istencsapása lenne. az pedig láncos. Na azt elég akkor kicserélni mikor majd átugrik vagy szétszakad…a hengerfejjel együtt:D de lehet ebben már megvolt mert van benne vagy 100 ezer km:) ugyanis vastagabb lánc van egy camping biciklin mint ezeken az 1,2 es 1,4 es motorokon. Van itt pár ilyen kacat az ismerősi körben, szopnak is vele rendesen pedig alig van bennük km…

  4. Családomban van egy ilyen Astra, pont ilyen 1.4 motorral. Nekem nincs rossz tapasztalatom vele, családi autóként van használva. Van kellemetlen oldala is. Nem szeretem vezti, mert nagyon hangos a motorja, nyöszög-liheg, engem ez nagyon idegesít. Board computere nehezen kezelhető, alig lehet beállítani. Üzemanyagszintjelzője nagyon pontatlan, többször negyed szint alatt már csak pár km volt amit menni lehetett. 1.4-es motorja elég sokat is fogyaszt, 7 alá alig megy. Ülését is kényelmetlennek tartom hosszú távon. Viszont futóműje rossz utakon is kiváló!

  5. ez most opel reklám akart lenni??? ne bohóckodjunk már…rozsdás a féktárcsa…ezen beszartam komolyan mondom. ki az isten cseréli ki egy féktárcsát mert rozsdás??? ha megvan a kellő vastagsága ill a felület kellő egyenletessége mi a túrónak azt bántani??? egy év múlva ugyan olyan lesz vagy nem mész vele vizes uton meg télen meg stb??? ennyiből cseréljük ki a féknyergeket is… de gratula a köztudottan kétes minőségű GM olajhoz, a NO-name olajszűrőhöz és légszűrőhöz. mennyibe is fájt ez a művelet? mert ez otthon max egy 20 asból megvan max 1 óra alatt prémium cuccokkal(mann, mobil stb.)
    az állapotfelmérésről is megvan a véleményem. parasztvakitás semmi más. egy autó attól még lehet romhalmaz hogy jók a fékek meg lengéscsillapotók meg nincs benne hibakód…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek