hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgy újabb év, újabb tízezer kilométer. Szolgál a Scénic

Egy újabb év, újabb tízezer kilométer. Szolgál a Scénic




Tavaly augusztus végén, 167 ezer kilométernél, a vásárlástól számítva nem egész egy éven belül és tízezer kilométer után írtam némi számvetést a 2012 novemberében vakon vett Renault Grand Scénic kapcsán. Akkor sok-sok hozzászólást kiváltott az autó, felvetődött, hogy minek nekem dízel, ha éves szinten csak tízezer kilométert megyek saját autóval, meg persze sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy 160 000 kilométer után hajtókarcsapágyakat kellett cserélni. Utóbbi típusspecifikus probléma (lásd: milyen a Scénic II alapjait adó Mégane II használtan), nem olyan nagy tragédia, mint amilyennek hangzik. A tragédia az, ha elmarad a csere, s tönkremegy a csapágy, meg körülötte sok egyéb. És minek a dízel? Azért, mert használtan már gyakorlatilag nincs, vagy legfeljebb elenyésző a felára, fogyasztása azonban jelentősen kedvezőbb a benzineseknél (a Scénic esetén másfeles szorzóval nyugodtan számolhatunk). Van persze turbó, van közös nyomócsöves befecskendező-rendszer és van kettős tömegű lendkerék is, amelyek mind-mind nagyon drágán javíthatók, illetve cserélhetők. Viszont rizikó nélkül nincs nyereség, itt az esetleges meghibásodások jelentik a rizikót, a mérsékelt fogyasztás, illetve üzemanyagköltség pedig a nyereséget.




Mit hozott az elmúlt bő év és kevéssel több mint tízezer kilométer? Mondhatnám, hogy semmit, hiszen konkrét hiba egyáltalán nem adódott, az autó közel két éve ugyanúgy szolgál, ma is azt adja, amit a vásárlás és az első 2000 közös kilométer utáni használttesztben írtam. Az én Scénicemben még az akkumulátor sem merült le, nem úgy, mint az ismerősében, amit kétszer is bikáznom kellett, s aztán az akkucseréje kapcsán is eltöltöttem vele némi időt, ugyanis a 8 éves akku saruja már szinte hozzá volt nőve, illetve deformálódva a gyári csatlakozóhoz. Én rendszeres töltögetéssel, meg persze sokszori hosszabb autózással sikerült megtartsam a megfelelő töltést (egyelőre). Bár a tavaly téli műszeres mérés szerint a már egyszer cserélt akkumulátor sem volt valami jó passzban, de szerencsére mindig kellően erős volt az indításhoz. Az akkumulátor árát azért én is ráköltöttem az autóra, a nyári abroncsok vásárlása után tavaly ősszel sikerült eladjam a télen sem tökéletes, de főként nyárigumi-tesztünkön, meg persze a valóságban is igen gyengén viselkedő négyévszakos gumikat az Autóalkatrész.hu segítségével, utána pedig végre – mindössze 20 ezer forint többlettel – vettem valódi, profi télieket, a tavalyi téligumi-teszten minimális lemaradással harmadik, legjobb ár-érték arányt adó Firestone Winterhawk 3-ast.



Tavasz elején volt egy olajcsere, szűrőkkel (az olajén túl, lég- és pollenszűrővel). Bevallom, az éves cikluson így is hajszálnyit túlcsúsztam, de a 20 000 kilométeres periódus felénél sem jártam még. Bár nem a legolcsóbb, azért nem vészes áron beszerezhető volt az RN720-es, részecskeszűrőhöz való 5W-30-as fullszintetikus kenőanyag is. Utángyártott szűrőket fillérekért lehet kapni, s a balassagyarmati Renault Nyéki Autóháznál is olyan kedvezményt kaptam, hogy azt inkább le sem írom. Egyébként nem csak a fővárosi műhelyeknél kedvezőbb árért, hanem a szakértelemért és a tapasztalataim szerint hibátlan kiszolgálásért is tudom őket ajánlani. Átnézték az autót, semmi hibát nem találtak rajta, s a szervizlátogatástól számítva megtett több mint 7000 kilométer alatt sem adódott semmi gond.



Az autózási költségek legjelentősebb kiadása továbbra is az üzemanyagköltség. A korábbi 6 literes átlagot azonban sikerült 5,5-re szorítani. Odafigyeléssel, a nagyon rövid utakat kerülve, óvatos hajtással. Mindkettő kulcsszó, a kifejezetten rövid autózásokat nem szereti a dízel, főként a részecskeszűrős. Vonatkozó történet, hogy tavaly télen, második gyerekem születése tájékán nemigen ültem tesztautóba, s a Scénickel sem hagytam el a várost, aztán a kórház és otthonunk között ingázva figyeltem fel arra, hogy egyenletes guruláskor is irdatlanul sokat fogyaszt az autó, 3-4 helyett 8-9 l/100 km értéket olvastam a kijelzőről. A részecskeszűrő próbálta magát folyamatosan regenerálni, azaz kiégetni, így aztán hiába mehettem volna közelebb is bevásárolni, a város szélére hajtottam, s láttam is, hogy a fogyasztás visszaesett a szokásos értékre, a részecskeszűrő (sajnos külön üzenetből nem látható) tisztítása befejeződött. Hát igen, a koromcsapdás dízel hosszú távra ajánlott, ellenkező esetben a szűrő hamar eltömődhet. Egyes – igazságot valóban tartalmazó – nézetek szerint azért vettem egy hibridet is, mert félek a részecskeszűrős dízel hibájától. Van benne igazság, rövid városi utakra a hétköznapokon egyébként a feleségem által használt Priust szeretem, ha hosszabb távra, sok cuccal megyünk, akkor a Scénic a nyerő.
[BANNER type="1"]

Nem csupán minket vitt el sokszor sokfelé a Scénic akár nagyszülőstül, unokatestvérestül, azaz a hatodik, hetedik ülőhelyet is használva, hanem nyáron egy háromgyerekes, kompakt kombis unokatestvéreméket is végigszolgálta egy Szlovákia-Csehország-Németország túrán. Sok cuccal mentek, tetőbox vásárlásán gondolkodtak (az 1.4-es benzineshez), én pedig inkább kölcsönadtam az autót. Főként a gyerekek élvezték a tágas, jó kilátást adó hátsó helyeket, s be kell valljam, talán már nálunk is én vagyok a legkevésbé Scénic-fanatikus. Feleségem imádja, hogy két gyerekülés mellett is teljesen kényelmesen elfér a független üléseket adó második sorban, hogy óriási a csomagtér, bő 2,5 éves fiam pedig saját szavai szerint a Scénic esetén mindent lát az üléséből, míg a mélyebb Toyota Priusból nem mindent. Én pedig csendben rakosgatom kézzel a fokozatokat, nyomkodom a spórolósan odázott csere miatt nem a legpuhább kuplungot, zokszó nélkül elviselem a dízel nem bántó, de azért vitathatatlanul meglévő hangját, s bevallom, már nem csak a harmadik generációs, EDC váltóval is kapható Grand Scénicek árait figyelem, hanem a Prius+-okét is, amelyek azonban még bizonyára jó néhány évig nem kerülnek az általam megfizethetőnek tartott tartományba. Mondjuk nem tragédia, ezt a piros Scénicet is bírom még, tökéletesen szolgál, tágas, kényelmes, tapasztalataim szerint nem csak vételárával, fenntarthatóságával is olcsó.



A vásárlás óta megtett bő 20 ezer kilométer alatt alsó hangon (6 literes dízeles és 9 literes benzines fogyasztással) is 248 400 forintot spórolt. Oké, legyen csak 200 000 forint, mert mégiscsak kellett hajtókarcsapágyat is cseréltetni, meg drágább olaj is kell bele. De akkor is jelentős a megtakarítás, elegendő 900-1000 kilométerenként tankolni, autópályán nagyon jól jön a hatodik fokozat, s az 1.5 dCi nyomatéka is kell ehhez az autóhoz. Saját tapasztalatom is azt mutatja, amit korábbi cikkünk is: koros autóból hosszú távra a dízel a nyerő. Azért hozzáteszem – szintén tapasztalatból, amennyiben nincs megfizethető hibrid alternatíva.


Renault Grand Scénic 1.5 dCi, 2007 - az elmúlt két év költségei





















































































































Vételár ideiglenes rendszámmal 1 445 000 Ft
Regisztrációs adó 110 500 Ft
Műszaki vizsga (egyedi forgalomba helyezési engedéllyel) 39 090 Ft
Okmányirodai költségek (törzskönyv, rendszám, érvényesítő címke) 21 085 Ft
160 ezer kilométeres szerviz hajtókar-csapágy és hátsó lengéscsillapító cserével 170 000 Ft
Négyévszakos, majd nyári gumi 160 000 Ft
Parkolóradar és rablásgátló 80 000 Ft
Fóliázás 32 000 Ft
Felnijavítás + 1 új gumi 30 000 Ft
Kártyajavítás 8 500 Ft
10 ezer kilométer üzemanyagköltsége 250 000 Ft
Casco 1 évre 81 420 Ft
Kötelező biztosítás 1 évre 22 896 Ft
Parkolás biztosítás 1 évre 3 650 Ft
Gumiabroncs és kátyúkár biztosítás 1 825 Ft
Éves autópályamatrica 42 980 Ft
Összesen – 2013 augusztusáig 2 498 946 Ft
Négyévszakosról téli gumira váltás 20 000 Ft
Casco/év 80 000 Ft
Kötelező biztosítás/év 31 551 Ft
Üzemanyagköltség 10 500 kilométerre 244 283 Ft
Éves karbantartás olajjal, szűrőkkel 25 000 Ft
Parkolás biztosítás 1 évre 3 650 Ft
Gumiabroncs és kátyúkár biztosítás 1 825 Ft
Autópályamatricák 40 000 Ft
2013-2014 augusztusa közötti költségek 469 574 Ft
Összköltség a 2012 novemberi vásárlás óta 2 945 255 Ft



Az autózás, az autóbirtoklás, illetve fenntartás persze semmiképp sem olcsó, ha csak kicsit felületesen is, de frissítettem a tavalyi, akkor a vételárral együtt csaknem 2,5 milliós végösszeget mutató Scénic-költségvetést, s most az eseménytelen, szerény étvággyal és futással adódott év után közel újabb félmillió forinttal nőtt ezen autó költségvetése. Novemberben ráadásul esedékes is a műszaki vizsga, aminek a hatósági díja sem szerény (16 290 Ft), s előtte azért legalább egy átvizsgálásra kell majd költeni. Viszont egy ötévesen megvett autónál már legalább az értékvesztés nem vészes, üzemanyagra, biztosításra és autópályamatricákra pedig mindegyiknél költeni kell. Eddig szerencsére nem emésztették fel a már szerény értékvesztés hasznát komoly szervizszámlák. Még néhány évet és tízezer kilométert tervezek az autóval, reményeim szerint addig megúszom a komolyabb problémákat.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A márkaszervízben kedvezményt adtak? Ha az olajat, szűrőt vitted, a munkadíjból? Mondjuk pl.: a PoHu-nál ilyen esetben még plusz költséget is számoltak. Mondjuk 5 éve jártam náluk utoljára, lehet, hogy azóta már ők is visszavettek magukból.

  2. Bár nem a legolcsóbb, azért nem vészes áron beszerezhető volt az RN720-es, részecskeszűrőhöz való 5W-30-as fullszintetikus kenőanyag is.

    Ezt nem igazán értem: most akkor mihez képest nem olcsó? Nyilván traktorba való ásványolajhoz képest rohadt drága, de a márkaszerviz literárához képest szerintem igen olcsón (kevesebb mint a feléért) beszerezhető, kis utánajárással bármelyik webshopban.
    Persze, az autó értékéhez képest biztos sok a 2000-2500 Ft/l olaj, ha kell bele 5-6 liter, de hát mit mondjon az a szerencsétlen honfitársunk, aki Trabantba tankolja ezt a 400+ Ft-os üzemanyagot???
    Szóval relatív ez az olaj-olcsóság dolog…a minőséget mindenhol meg kell fizetni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular