hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgyelőre megállíthatatlan a Használtautó-index emelkedése

Egyelőre megállíthatatlan a Használtautó-index emelkedése

Az elmúlt három hónap során eddigi csúcsáról is magasabbra kapaszkodott a Használtautó-index.


Az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző Használtautó-index a harmadik negyedévben (a félévkori csúcs után) további közel négy százalékponttal, 125,8 százalékra emelkedett. Az elmúlt hónapokban az árak gyakorlatilag nem változtak, így az index értékét a gazdát cserélő használt járművek mennyisége növelte. A piac pezsgését jelentősen élénkítette, hogy az uborkaszezon ellenére a második negyedévi szinthez képest további 12 százalékkal bővült a használt autók importja

Negyedével nagyobb volumenű üzletágat jelent ma a használtautó-kereskedelem, mint 2009 elején (Forrás: Használtautó.hu) Negyedével nagyobb volumenű üzletágat jelent ma a használtautó-kereskedelem, mint 2009 elején (Forrás: Használtautó.hu)

„A Használtautó-index egy évvel ezelőtt került tartósan is a 2009 első negyedéves szint fölé, azóta pedig lendületes emelkedés során immár 26 százalékkal a válság kezdetén mért szint fölé tudott kapaszkodni” – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – „Egyelőre nem látszik jele annak, hogy a trend a következő negyedévek során megfordulna, bár az átlagár növekedése az utolsó három hónapban már megállt, így a piac összforgalmát már csak a gazdát cserélt személyautók mennyisége tudta növelni.”


A Használtautó-indexről: A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Ezzel a szolgáltatásával hiánypótló szerepet tölt be. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használt autók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének.



A kisebb kategóriákban számottevőbb az éves drágulás

Noha ebben a negyedévben gyakorlatilag nem változott, egy év alatt 5 százalékot nőtt a használt autók hirdetési átlagára. Ennek oka leginkább az év elején bevezetett vagyonszerzési illeték, mert az emiatt drágábbá vált import a belföldi kínálat árát is felnyomta. Ennek mértéke azonban az egyes kategóriákban jelentősen eltért. Alapvető tendenciaként azt tapasztaljuk, hogy a kisebb kategóriák esetében volt a legszámottevőbb a drágulás, míg a legnagyobb autóknál: a nagykocsiknál és a terepjáróknál kisebb átlagárcsökkenés is lezajlott
Legnagyobb mértékben (10%-kal) a legkeresettebbnek számító alsó-középkategóriás modellek átlagára nőtt, a nagyautók és a terepjárók olcsóbbak lettek Legnagyobb mértékben (10%-kal) a legkeresettebbnek számító alsó-középkategóriás modellek átlagára nőtt, a nagyautók és a terepjárók olcsóbbak lettek

A legnagyobb mértékben, 11 százalékkal a piac legnagyobb szeletét jelentő alsó középkategóriás autók ára nőtt. A szintén komoly súllyal szereplő mini és kisautók, illetve a középkategória felsőbb részeibe tartozó autók esetében 3-4 százalékos áremelkedés történt. A használt nagykocsik ugyanakkor 3, míg a használt terepjárók átlagosan 8 százalékkal lettek olcsóbbak, mint egy éve.
[BANNER type="1"]
Kilátások 2014 végére

Bár a csúcson lévő euró-árfolyam az év elejéhez képest némileg visszafogta a használtautó-importot, a behozatal volumene ismét havi 8-9000 darabra szökött, ami majdnem minden hónapban közel 40 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. Az új autók piacának bővülése is 20 százalék felett jár, így az év végére a forgalomba helyezett új autók száma akár a 70 ezret is elérheti. E két tényező továbbra is kedvező hatással lesz a használtautó-piac aktivitására. Az átlagár növekedése ugyanakkor az utolsó negyedévre már akár csökkenésbe is átfordulhat, hosszabb távon ugyanis erre az értékre már nem az illeték bevezetése, hanem az a tény gyakorol hatást, hogy egyelőre még egyre idősödik a hazai személygépkocsi-állomány.


A használtautó-piac legfontosabb mutatói - 2014. III. negyedév













Használtautó-index: 125,8 Kínálati átlagár (ezer Ft): 1556
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): +3,8 Változás az előző negyedévhez képest (%): +0,28

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek