Egyetlen gumi egész évre? Itt egy újabb ígéretes ajánlat

    6
    1

    Sajátos műfaj a gumiabroncs-bemutató, hiszen rendszerint sok szépet és jót hallunk az abroncsokról, ám ha van is próbalehetőség, sokszor csak az új terméket próbálhatjuk önmagában, esetleg van versenytárs, de egyik autóból a másikba átülve igen nehéz komoly megállapításokat tenni. A profi gumitesztek mérés alapúak, s nem a gyártóktól származó, hanem kereskedelmi forgalomból beszerzett abroncsokat vetnek össze. Nos, a Bridgestone most úgy mutatta be új, Weather Control A005 négyévszakos abroncsát, hogy előtte a TÜV-vel elvégeztetett egy összehasonlító tesztet, amiben a legnagyobb konkurensnek számító Michelin CrossClimate+ abronccsal mérkőztették újdonságukat. A szetteket a TÜV szakemberei vásárolták, s bár a tesztek helyszínéül a Michelin után a gumiabroncsok piacán a második legjelentősebb szereplőnek számító Bridgestone tesztpályái szolgáltak, a méréseknél csak szemlélők lehettek a gyártók emberei; természetesen a Michelin stábja is kapott meghívást. Ezek után nem meglepő, hogy a hazai bemutató is tartalmazott konkrét összevetést a két említett abroncs között, s a teszteredményeket is megismerhettük.[BANNER type="1"]
    De ne rohanjunk annyira előre, megválaszolom azt a kérdést, ami bizonyára mindenkiben felmerült már: jó egyáltalán a négyévszakos abroncs, nem kompromisszumos? De, egy profi és újszerű nyári gumi és egy hasonló téli minden bizonnyal jobb a számukra optimális körülmények között, mint egy univerzális négyévszakos. Ugyanakkor a Bridgestone felmérése szerint az európai lakosok 42%-a olyan éghajlaton él, ahol nyugodtan használhatók a négyévszakos abroncsok, ráadásul ez a lakosság 46%-át, míg az abroncspiac 55%-át teszi ki. Továbbá az évszakok egyre inkább egybefolynak, gondoljunk csak a múlt heti 25 Celsius fok feletti hőmérsékletekre, netán a két-három héttel korábbi fagypont körüli hajnalokra. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a téli gumi is hasonlóan rossz a kánikulában, mint fagypont körül a nyári, könnyen juthatunk arra, hogy a négyévszakos abroncs legalább nem fog meglepetést okozni.
    A Bridgestone ráadásul 6 országban, 15 ezer autóst kérdezett meg az abroncsokkal szembeni elvárásaikról, s a válaszokban olyan magasan szerepelt az átszerelés megúszásának kényelme, hogy a négyévszakos abroncsoknak egyértelműen van helye a piacon. Ezt mutatják az eladások is, hiszen a négyévszakos gumiké átlag felett ível felfelé. Míg a teljes abroncspiac hazánkban az elmúlt 9 hónapban 8 százalékkal nőtt, a négyévszakosok eladása 42 százalékkal bővült. Igaz, van honnan felmászni, hiszen az eladásoknak még mindig csupán 3 százalékát teszik ki (56 százalékos piacrész a nyáriaké, 41 százalékos a télieké). Az átszereltetés nem csak kényelem, spórolás is, hiszen a megspórolt szerelési díjak simán kompenzálják azt, hogy egy négyévszakos garnitúra jellemzően 15 százalékkal drágább egy nyárinál, továbbá akár biztonsági tényezőnek is vehető, hiszen ha ilyet veszünk, egyik évszakba sem fogunk belemenni nem az évszaknak megfelelő abronccsal.
    Az egyértelmű, hogy ha egyetlen abroncsszettel szeretnénk használni autónkat egész évben, az négyévszakos kell legyen. Azok közül pedig érdemes a legjobbat megvenni. Eddig a Michelin CrossClimate volt az etalon, ám a japán Bridgestone most azt mondja, minden jellemzőben jobb lesz az ő abroncsuk, főként hidegen. Kiemelik, hogy az elődmodellnek számító A001 még téli mintázaton alapult, míg az A005 közelebb van egy nyárihoz. Alapvetően V alakú, de hosszanti árkokat is tartalmazó mintát kapott, számos vízelvezetővel és vadonatúj, magas szilikatartalmú keverékkel, valamint a blokkokba épített Z-alakú, a hosszanti és az oldalirányú merevséget egyaránt fokozó lamellákkal. Ami viszont a lényeg: a TÜV szerint is alátámasztva a (nyilván a négyévszakos abroncsokat jelentő) kategória legjobb vizes úton mutatott jellemzőit tudhatja magáénak, a legfőbb vetélytárs Michelin CrossClimate+-nál vizes úton 10 százalékkal rövidebb fékutat adva. Közel ilyen előnye van havas úton is, jelentősen jobb vizes úton mutatott kanyarsebességben is. Száraz aszfalton mutatott jellemzőiről pedig egyelőre nincs hivatalos adat, bár azt mondják, ott is jobb hajszálnyit a Michelinnél, de elárulom: közelgő gumitesztünkön meg fogjuk mérni.
    Amit egyelőre tapasztalhattunk, az annyi, hogy nedves műgyantán valóban jobban tapad a Bridgestone Weather Control A005, mint a Michelin Cross Climate+, legyen szó sík úton elindulásról, fékezésről, vagy kapaszkodásról. Még meggyőzőbb volt a 70 km/órával több centi mély vízbe hajtás, majd az ottani vészfékezés, a Bridgestone gumija jóval magasabb tempónál és jóval határozottabban tapadt, így rövidebb fékutat kaptunk. Ezen tapasztalatok szerint az új gumi egyértelműen ajánlható, persze teljes ajánlást akkor adnék neki, ha már túl lennénk a száraz méréseken is. Addig is érdemes barátkozni vele, ugyanis jó eséllyel minden körülmények között többet tud télen is, mint bármely 4-5 éves dedikált téli gumi, élettartamát pedig pont olyan jónak mondják, mint a Turanza T005 nyári abroncsé. Téli tanúsítványból rajta van a 3PMSF (3PeakMountainSnowFlake) jelölés, ami azt jelenti, hogy független szervezet által bevizsgáltan téli körülmények között is megfelelő abroncs, így mindenhol elfogadják annak. Már az idei évtől 64 méretben kapható 15-20 col között, személyautókra és a ma egyre divatosabb szabadidő-autókra is, kínálata már most lefedi a kereslet 95%-át, ám jövőre minden elképzelhető variációban elérhető lesz ezen méreteknél. Mindenképp érdekes abroncs, alig várjuk, hogy a hazai időjárás hűvösre forduljon, s elkészíthessük – többek között az A005-tel – idei téligumitesztünket. Addig persze nézegethető a tavalyi tesztünk, vagy akár az ADAC ideije is.
    Előző cikkItt mindenből sportautót csinálnak? – A Porschénél? Mindenből!
    Következő cikkA Toyota zöldebbé tenné a vasúti közlekedést is
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    6 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Az árról van bármilyen információ?
      A 10%-l jobb fékút vízen valószínűleg a vízelvezető árkok miatt van. CC+-n konkrétan nincs, bár nekem az elmúlt egy év alatta, mióta fentvan (tavaly szeptember) 28ekm alatt nem nagyon hiányzott.