Egyre szerényebb mértékű autózásra futja a magyarnak

    2
    5

    Míg a múlt héten a Használtautó Kft. elemzéséből azt tudhattuk meg, hogy még mindig feltűnően sok hirdetett autó óraállása található 100, illetve 125 ezer kilométeres értéknél, a Bosch megrendelésére a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által, idén januári és februári adatfelvétellel készíttetett felmérésből egyebek mellett az derül ki, hogy még a 20 évesnél idősebb autók is átlagosan évi 11 ezer kilométert tesznek meg. Ez az adat is a múlt hetiek tükrében arra enged következtetni, hogy a kilométerórákat továbbra is manipulálják.
    Az óratekerés mértéke azonban (csakúgy mint a Használtautó Kft. tavaly év végén és idén júniusban is elkészített adatfelvételéből kiolvashatóan) a Bosch szerint is csökkent, ugyanis míg az idén harmadik alkalommal elkészített felmérésre 2010-ben a magyar autósok több mint fele nyilatkozta, hogy egy év alatt 10 ezer kilométernél többet tesz meg autójával, addig idén már csak a megkérdezettek 44 százaléka nyilatkozott így, egyre dominánsabb az évente csupán 5-10 ezer kilométert megtevők aránya. [BANNER type="1"]

    A 2400 hazai autós megkérdezésével készített felmérésből kiderül továbbá, hogy napjainkban a budapestiek is kevesebbet autóznak, mint korábban. Míg 2010-ben a fővárosiaknak közel 60, az idei adatok szerint tavaly már csak 40 százaléka tett meg évente több mint 10 ezer kilométert. Joggal tehető fel a kérdés: vajon lesz értelme behajtási díjat bevezetni a fővárosban?
    Az idei adatokból jól látható, hogy jelenleg a vidéki városokban élők teszik meg a legtöbb kilométert gépjárművükkel – vélhetően nem jókedvből, hanem azért, mert számukra kevésbé jelent alternatívát a tömegközlekedés, mint a fővárosiaknak. Az autózási szokások természetesen a jövedelmi helyzettel is erősen összefüggnek, a legfelsőbb sávba esők érezhetően többet autóznak, de a nemi hovatartozás is döntő, a férfiak a nőknél többet autóznak a felmérés szerint.
    Nem titok, hogy a fiatalabb, a legtöbb kilométert megtevő személyautók a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők birtokában vannak, a legtöbb kilométert ezek teszik meg, ám ahogyan azt már említettük, a 20 évesnél idősebb autók is átlagosan évi 11 ezer kilométert tesznek meg.
    A Bosch számára a felmérés nyilvánvalóan az autók karbantartási igénye és tényleges javíttatása kapcsán volt érdekes, a Medián által idén felvett adatokból kiderül, hogy egyre kevesebben járnak márkaszervizbe, s az öregedő autópark tagjait inkább márkafüggetlen műhelyekbe viszik. A felmérés készíttetői vélhetően megnyugvással nyugtázták, hogy több mint 80 szervizpontot számláló hálózatuk az egyik legismertebb szervizháló az országban.
    Előző cikkSoha nem volt még ilyen olcsó a Lexus GS
    Következő cikkLesz benzin 400 forint alatt!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    2 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Üdv Mindenki!

      Amíg 50-60km-re olcsóbb megoldás az autó már két személlyel, addig nem is lesz kevesebb, max az 1,2Fő/gk átlagról erősen fog tendálni az átlag a 2 felé. Ennyi!

      40Km-ről Bp-re(Köki átszállás, tehát a BKV-t még igénybe sem kell vennünk) egy kétgyerekes család, mint a miénk 1,5+6 éves gyerekekkel egy útra a dédikhez látogatásra (Monorierdő-Bp-Kunszentmiklós) Kökin átszállással nem elég 4.500,-Ft 99km egy útra. Ha beleveszem a Keletiből indulást (sebesvonattal a bokorugrós helyett), akkor már Metró+metró 3 jeggyel mehetünk, 1000-ért. Vagyis 5.500,-Ft. A „mi autónk” fogyasztása családdal pakolva 5,5-6l/100km. 4500Ft-ból kb11L-t veszek, 5.500,-Ft-ból meg 13-at 13l=220. Ennyiből a Dabason át oda vissza kb 130km-es távot meg majdnem 2x járom meg, ha a karbantartást is ráteszem, akkor is bőven 1,5 felett vagyunk még.
      Jó, nekem bérlettel már vmivel olcsóbb Bp-re bemenni a vonattal, de tovább már úgyis kell a jegy nekem is.

      A tisztaságot meg inkább ne is említsük se BKV-éknál, se a vasúton. Sajnos nap mint nap vonatozom, úgyhogy tapasztalom…

      A háztól házig és a nem vagyok menetrenhez igazítva érzésről meg inkáb ne is beszéljünk.
      Hol itt az alternatíva a kocsira?

    2. Nem vagyok hajlandó lemondani az autózásról.Nem iszom, nem élek drogokkal és egy eldugott kistelepülésen élek.Kénytelen vagyok autózni.Ha nem szeretném is életbevágó lenne.A helyi ellátottság kritikán aluli és nekem családom is van.
      Üzenem az illetékes elvtársaknak, hogy ők autózzanak kevesebbet és ritkábban cseréljenek járműflottát!