hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEgyterűként is lehet gyárilag gázos egy Opel

Egyterűként is lehet gyárilag gázos egy Opel

Tovább bővíti olcsó üzemű, gyárilag LPG-hez igazított modelleinek sorát az Opel, jön a nem egész egy éve bemutatkozott hétüléses Zafira Tourer is autógáz üzemmel.


Már tavaly ősszel, az Opel Zafira Tourer bemutatkozásakor is elárulta az Opel, s meg is írtuk, hogy benzines és dízelmotorjai mellett a Zafira 1,6-os, CNG üzemhez alakított turbós benzinmotort, s a kielégítően mozgató 1,4-es, 140 lóerős turbómotorjához LPG-üzemet is kap majd. Utóbbi variáns megjelenése tehát kevéssé meglepő, már csak azért sem, mert alig több mint két hete az Astra után az Insignia kínálatában is megjelent ezen kettős üzemű motor.


Fontosnak azonban annál fontosabb, hiszen hiába a legolcsóbban tankolható Zafira Tourer variáns a CNG üzemű, mivel itthon mindösszesen három helyen (Budapesten Kőbányán, illetve Szegeden és Győrött) lehet e hajtóanyagot vásárolni, a hazai vásárlók számára ezen EcoFLEX LPG verzió jelenti a legéletképesebb és leggazdaságosabb választást, hiszen a cseppfolyós autógáz országszerte számos helyen tankolható.
[BANNER type="1"]



Teljesítmény terén nem kér kompromisszumot a gázüzem, az 1,4 literes, turbómotor LPG-vel is 140 lóerős, 200 Newtonmétere 1850-4900 1/perc között konstansan élvezhető. Az átalakítás ráadásul utas-, illetve csomagterét sem befolyásolta, megmaradt a hétüléses rendszer, s az összes hely kihajtásával is használható, amúgy óriási, 150-710-1860 literes poggyásztér.


Az egyterűek között egyedi ajánlatnak számító LPG verzió többet, vegyes üzemben 100 kilométerenként 6,7 helyett 8,6 litert fogyaszt ugyan autógázzal, mint benzinnel, ám emissziója mégis kedvezőbb, 156 helyett 139 g/km. Utóbbi is fontos lehet – bár egyelőre nincs hazai szabályzás, ami utóbbit díjazná. Így aztán a hazai autósoknak marad a kedvezőbb üzem, ami átlagos európai üzemanyagárakkal (a hazainál olcsóbb LPG-vel) számolva 40 százalékkal olcsóbb tankolhatóságot is jelenthet. A hazai (230 forintos LPG, 425 forintos benzin) literár szerint az üzemanyagköltség spórolás „mindössze 30,5 százalékos. Az Insignia esetében 340 ezer, minden más modellnél 420 ezer forintért kínált LPG átalakítás feltehetően a Zafira Tourer esetében sem lesz olcsóbban elérhető, ám a magasabb fogyasztásból adódóan a megtérülési idő, illetve táv szerényebb, mint mondjuk a Corsa vagy az Astra esetében, mindössze 48 ezer kilométer. Magyarán, aki legalább ilyen futásra tervez Zafira Tourert venni, annak benzinesből mostantól csakis az LPG üzemhez is igazított verzió ajánlható. Itt azonban nem ez a legolcsóbban itatható verzió, a 4,5 l/100 km vegyes fogyasztású, stop-start elektronikás, 130 lóerős, 2,0 literes EcoFLEX CDTI turbódízel pont ilyen összegből tankolható, igaz, valamivel drágább, azaz összköltség szempontjából mégis az LPG-s tűnik a legszerényebb összköltségűnek.
[kepallojobb=393628]Utasterében gyakorlatilag felismerhetetlen a 30-40 százalékkal olcsóbb üzem[/kepallojobb]


Bár a gyári átalakítás a hazai, utólagosaknál drágább, többrétű. Az Opel központjához hasonlóan rüsselsheimi Opel Special Vehicles GmbH-nál ugyanis az 1.4-es turbómotornál megerősítették a szelepeket és a szelepfészkeket, áthangolták a motorelektronikát, s természetesen az Opel gyári, 2 éves garanciája is vonatkozik az egész autóra. Nem lehet panasz a hatótávra sem, a 60 literes, padló alatt elhelyezett gáztartály 650 kilométerre elég, a nem csökkentett méretű benzintank kiürítésével pedig 1500 kilométer is megtehető két tankolás között.


Miként az az Opel LPG üzemű autóinál már megszokottnak tekinthető, gázról benzinüzemre átállni a műszerfalra tett LPG-gomb megnyomásával lehet, abban pedig egy fénydióda világít mindaddig, amíg gázzal megy az autó. Ha kiürülne a gáztartály, a rendszer automatikusan vált át benzinre, s ha a gázüzem az aktív, a benzinnel indító motor is automatikusan vált gázra, amint az lehetséges. A gáztartály állásáról – gázüzemben – az amúgy a benzintank töltöttségét jelző műszer mutatja. A gyári átalakítás előnyeként az Opel kihangsúlyozza az észrevétlen és profi kettős üzemet, valamint azt, hogy a tervezés és a beszerelés során is elsődleges szempont volt a biztonság, így törésteszteket hajtottak végre a gázautóval, s a vevőknek nem kell aggódniuk, az ugyanúgy 5 Euro NCAP csillagos szinten óvja utasait, mint bármelyik másik Zafira Tourer.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Sziasztok!

    Arra lennék kíváncsi, hogy a gyárilag LPG- s autónak is ugyan azok az eszement szabályok érvényesek a gáztartályára mint a nem gyárinak. (10 évesen kiszerelt állapotban nyomáspróba, 15 évesen pedig kuka)

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek