hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEladó egy szinte új Lamborghini Countach

Eladó egy szinte új Lamborghini Countach


A Lamborghini Miura utódjaként a Countach az első „ékstílusú sportautók között volt, népszerűségét pedig a hosszú gyártási ciklusa is jelzi, hiszen 1974-től 1990-ig készült Olaszországban. Még a márka alapítója, Ferruccio Lamborghini felügyelete alatt álmodták meg, a külső tervezésében részt vett a legendás Bertone dizájnstúdió, a szép állapotban fennmaradt darabjai pedig még ma is óriási összegekért kelnek el. Tökéletes példa erre ez a Montrealban eladásra kínált fekete példány, hiszen 799.900 kanadai dollárért, majdnem 190 millió forintért árulják.

Persze hozzá kell tenni, hogy ez nem egy „mezei Countach, hanem a márka alapításának 25. évfordulóját ünneplő, 1988-ban bemutatott 25th Anniversary Edition. Ez a konkrét autó 1990-ben, a Countach utolsó gyártási évében készült, ezután már a Diablo vette át a középmotoros, V12-es Lamborghini szerepét. Csupán 135 megtett kilométert jelez a műszerfal, így igazi ritkaságnak számít ez a makulátlan állapotban lévő sportautó. Sajnos az amerikai specifikációban készült, így az orrát kissé elcsúfítják a lökhárítótoldatok – ezek az akkor érvényes biztonsági szabályok miatt voltak kötelezők. Sok tulajdonos azonban rögtön el is távolította az autóról, valószínűleg erről a darabról is könnyedén levehető, ez tehát ne tántorítson el senkit, ha esetleg fontolgatja.
[BANNER type="1"]

A szerencsés vásárlót egy 5,2 literes V12-es motor várja, ami 450 lóerőt termel, és olyan hangzása van, mint kevés másik erőforrásnak. Az sirályszárny ajtókat felnyitva egy hírhedten praktikátlan és kényelmetlen beltér üdvözöl minket, a vastag küszöbökön nehéz átlépni, a fejtér pedig szűkös. A nagy motor beépíthetősége miatt az utaskabint előre kellett tolni, ami azt eredményezte, hogy a lábtér nagyon közel került az első tengelyhez és kerekekhez, így a pedálokat oldalra kellett tolni, a sofőr lábai jobbra néznek vezetés közben.

Ezektől azonban csak igazi olasz sportkocsi lesz az autó, aki racionalitást szeretne, az vegyen 911-est. A nyitott kulisszás ötsebességes kézi váltóval öröm lehet kapcsolgatni a fokozatokat, még ha ’80-as évekbeli autó lévén a kuplung valószínűleg kissé nehéz is. Ha luxusminőségűnek nem is nevezhetnénk az autó belsejét, a krémszínű bőrhuzatok még mindig tökéletes állapotban vannak. Az utcán közlekedve kevés fej marad, ami nem fordul meg a Countach után, főleg ebben a radikális, 25. évfordulós kivitelben.

RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular