Komplett bodykitet kínál a TRD a GT86-hoz. Az első lökhárítóba akár LED-es nappali menetfényt is építenek, és az ötküllős arany felnik is a saját termékük
Még mielőtt a frissített GT86 az utcákra szabadulna, a Toyota készült még mellé néhány aprósággal. Pontosabban a TRD (Toyota Racing Development), a házon belüli tuning felelőse dolgozott ki néhány olyan alkatrészt, amik beépítésével a sportos hátsókerekest még élvezetesebb lesz vezetni. Egy szett feszesebb lengéscsillapító, masszív első toronymerevítő és alsó merevítő pálcák vannak a szettben, valamint guminyomás-jelző műszerek. A TRD-nél viszont adnak a külsőre is, szerencsére elég japánosan, így minden kiegészítő, mondhatjuk, hogy elég jól illik hozzá, persze kell egy kis japánautós beütés, hogy emészteni tudjuk.
Többféle merevítő van a csomagban, néhány a motortérbe, a többi pedig a fenéklemezre csavarozható, hogy javítsa a GT86 merevségét. A hatalmas hátsó szárny feláras, de mindenképpen ajánljuk hozzá
Átszabták az első lökhárítót, meg persze a hátsót is, amiből már két dupla kipufogócső mered hátrafelé, a diffúzor két szélén. Kapott küszöbtoldatokat, meg több kisebb kiegészítőt is, amik már csak a dizájnon dobnak, és háromféle felni közül lehet választani. A legszebb persze a TRD saját, aranyszínű ötküllőse, 18 colos méretben, de van hozzá 17-es Sard, vagy Tom’s gyártmányú is. Néhány értéktelen dolog is van a szettben, mint például a gépháztetőt kitámasztó dupla teleszkóp, és a karbon panelek az ajtók belső borítására. Ezek mindenképpen növelik a tömeget, szóval akiket tényleg a sportolás miatt érdekel a szett, ezeket nem fogja beleválogatni. A hatalmas karbon szárnyat viszont annál inkább, erről sajnos fotó nincs, hogy áll a GT86-nak, de valószínűleg őrjítően.
[BANNER type="1"]


















