Elektromos hajtású Mercedes-Benz SLS AMG

    4
    1

    A tavalyi Detroiti Autószalonon bemutatott Mercedes AMG SLS E-CELL fejlesztéséről és technikai részleteiről adott ki újabb információkat a Mercedes-Benz. Az első és legfontosabb, hogy egyelőre ugyan limitált darabszámban, de 2013-ban már biztosan kapható lesz az elektromos hajtású szupergép. [BANNER type="1"]
    A Mercedes mérnökei 2010 óta fejlesztik a négy kerék mögött elhelyezett, négy villanymotorból álló hajtásláncot: kombinált teljesítménye 526 LE, legnagyobb össznyomatéka 880 Nm. A megoldás különlegessége, hogy a motorokat nem a kerékagyba építették, hogy ezzel is csökkentsék a rugózatlan tömeget. A rendszer állandó összkerékhajtást biztosít állandóan aktív nyomatékelosztó rendszeren keresztül, ami javítja az autó kanyarvételi képességeit és tapadását, mindemellett csökkenti az alul- vagy túlkormányozottság fellépésének esélyét, és ezáltal az ESP-t, azaz a fékeket is ritkábban kell használni.
    Az összkerék-hajtás alkalmazása miatt le kellett cserélni az SLS kettős keresztlengőkaros futóművét, és helyébe a rugót és a lengéscsillapítót egy egységben tartalmazó nyomórudas, multilink elrendezést alakítottak ki. Előre 402 x 39, hátulra 360 x 32 mm méretű kerámia-kompozit féktárcsákat szerelnek, a blokkolásgátló és a menetstabilizáló beállításait újrakalibrálták a villanyhajtáshoz.
    Az SLS AMG E-CELL folyadékhűtésű 400 V-os lítium-ion akkumulátor csomagját a karbonszálas műanyagból épített kardánalagút alá, az alumínium vázszerkezetbe integrálták, az akkumulátorokat pedig a fékezések között keletkező energia visszatöltésével táplálják. A Mercedes fejlett elektronikus vezérléssel alakítja át az akksikból jövő egyenáramot háromfázisú váltóárammá, a villanymotorok és az akkumulátorok hűtését és megfelelő üzemi hőmérsékletét két különálló hűtőkör biztosítja.
    Az SLS AMG E-CELL a V8-asnál két tizedmásodperccel lassabban, 4 másodperc alatt fogja elérni álló helyzetből a 100 km/h-t, ellenben benzinből egy cseppet sem fog fogyasztani, s szén-dioxidot sem fog eregetni. Megvalósulása állítólag már nem fikció, jövőre piacra ígérik.

    4 HOZZÁSZÓLÁS

    1. „Jövőre”

      Azért ez bátor kijelentés.Ne fogadjatok rá….

      „Pár éven belül ugye az akkuk mennek először tönkre”

      10+ év neked pár ????? Ugye NEM….

      Lehet az a 2 km 5 is ha nincs sok lámpa.Lényeg a sebbeségfenntartás….

    2. Remek dolog, hogy elektromos, csak nem ilyen „semmire nem való” sportkocsikat kellene elektromosban építeni, hanem mindenki által használható, lehetőleg multifunkcionális 5 ajtós, 5 személyes tágas járműveket!
      Az ilyen lapos, szűk, ráadásul méreg drága szemétdombok nem képviselnek valódi értéket közlekedési eszközként.