Plug-in hibrid vagy mild hibrid rendszert kaphat a legerősebb Skoda Karoq. Christian Strube szerint helye van a modellpalettán a Karoq RS-nek
Nem titok, a Skoda tervei között szerepel, hogy a Karoqból is elkészítsenek egy RS változatot. Az AutoExpressnek adott interjúban Christian Strube, a cég kutatás és fejlesztés részlegének vezetője elmondta, hogy ehhez a modellhez tökéletesen illik az RS változat. „Harcolok érte, ahogy küzdöttem a Kodiaq RS-ért is. Néha sikerül, néha nem. Azt gondolom, hogy még a Kodiaqnál is jobban illene az RS kivitel a Karoqhoz. Tökéletes párosítás lenne.
[BANNER type="1"]
„Érdekes lenne megvitatni, hogy tisztán benzines vagy hibrid hajtással valósítanánk meg a modellt. – tette hozzá. Brit sajtóértesülések szerint a csehek valószínűleg két lehetőség közül választanak majd. Az első egy plug-in hibrid lenne, míg a másik egy mild-hibrid, 48 voltos rendszerrel és egy kiskapacitású akkumulátorral, amely a plusz erő mellett lehetővé tenné a kedvező fogyasztást is.








