hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapElfelejtettek számlát adni a taxisok

Elfelejtettek számlát adni a taxisok

Kiemelkedően sok volt a bevételeit eltitkoló taxis és a feketemunkás a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíj idején.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közép-magyarországi regionális adó- és vámszervei – a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel közösen – idén is tartottak ellenőrzéseket a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején a Hungaroringen és annak környezetében.


A tapasztalatok azt mutatták, hogy az árusok minden második esetben „felejtettek el számlát vagy nyugtát adni a vásárlóknak, kiemelkedően sok volt a bevételeit eltitkoló taxis és a feketemunkás. A NAV 221 ellenőrzés eredményeként összesen 12 millió forint bírságot szabott ki – olvasható a kormányzati portálon.

A bevételek bizonylatolása terén a tavalyihoz hasonló mértékű mulasztást tárt fel a hatóság; a nézőket szállító taxisok utasai szinte egyetlen esetben sem kaptak a viteldíjról nyugtát. A vendéglátóhelyekről igazolatlan eredetű jövedéki árut, a versenyre kitelepült árusoktól pedig a vásárlók megtévesztésére alkalmas „Ferrari jelzéssel ellátott, hamis márkajelzésű ruházati termékeket is lefoglaltak az ellenőrzések során.
[BANNER type="1"]
Több olyan magánszemély is az adóhatóság látókörébe került, akik engedély és adószám nélkül árusították termékeiket, de kiemelkedő volt a feketemunkások aránya is, ugyanis a vállalkozások a foglalkoztatottak több mint felét bejelentés nélkül, illegálisan alkalmazták.

István
nem aktív

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek