hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapElkészült a négymilliomodik Skoda Octavia

Elkészült a négymilliomodik Skoda Octavia

A kompakt kategória határait mindig is feszegető Octavia, azaz a Skoda eddigi legnépszerűbb modellje a héten készült el négymilliomodik példányával.




Ismét ünnepel a Skoda. A Rapid Spaceback múlt heti gyártáskezdete után ezúttal a négymilliomodik Octavia elkészülése az esemény. Jelentős alkalom ez, hiszen az Octavia 1996-os megjelenésekor nem csak a Skoda számára jelentette az első, már teljes egészében a Volkswagen szárnyai alatt fejlesztett, valóban vadonatúj modellt, hanem egyben a kompakt kategóriában is újdonságnak számított méreteivel. Az Octavia azóta is különleges modell, árával alsó-középkategóriás, méreteivel azonban ma már teljes mértékben az egy méretosztállyal nagyobb, középkategóriás vetélytársakkal mérkőzhet. És mérkőzik is sikeresen, hiszen a hazai piacon is a legkelendőbb, de egyébként a Skodának is a legnépszerűbb modellje, a megjelenése óta eltelt 17 évben önmagában a márka eladásainak 38 százalékát teszi ki.[BANNER type="1"]


Büszkék is rá a gyáriak, s a márka elnöke, Prof. Dr. Winfried Vahland szavai szerint a négymilliomodik Octavia elkészülte jól mutatja a modell és egyben a márka sikerét. „A márka szíveként az Octavia tette azzá a Skodát, ami mára lett – egy nemzetközileg sikeres, a világ több mint 100 piacán jelenlévő autógyártó. A fejlődés természetesen az idén érkezett harmadik generációval sem áll meg, hiszen az Octavia ismét győzelemre született, ez a génjeiben van. A mostani minden idők legnagyobb, ugyanakkor legkönnyebb és a legbiztonságosabb, legpraktikusabb és legkomfortosabb, valamint leginkább környezetbarát Octaviája.


























































Gyártási darabszámok generációnként Gyártási darabszámok gyáranként
Octavia I 971 490 Csehország, Mladá Boleslav 2 239 978
Octavia I Combi 470 636 Csehország, Vrchlabí 856 273
Octavia II 1 607 875 Kína 639 654
Octavia II Combi 881 191 Oroszország 120 130
Octavia III 45 146 India 73 575
Octavia III Combi 23 662 Szlovákia 46 944
Ukrajna 23 446
Összesen 4 000 000 Összesen 4 000 000




Az Octavia így nem csak a Skoda múltbeli legfontosabb modellje, hanem egyik legnagyobb jövőbeni reménysége is, a márka jelentős részben e modellnek köszönhetően várja azt, hogy 2018-ra évi 1,6 millió autót adjon el. Ezért jelent meg már rögtön idén tavasszal szinte egyszerre a már benzinesként és dízelként is tesztelt ötajtós, a Combi, a Combi 4×4 és nyáron a 248 km/órás tempóra is képes (minden idők leggyorsabb Octaviájának számító) Octavia RS.


A Csehországban két üzemben is készülő Octaviából nem meglepő módon a márka központjában, Mladá Boleslavban született meg a jubileumi modell. Annak érdekében, hogy mind több piacon és mind több Octavia kelhessen el, a sikerszéria ma már Kínában, Oroszországban, Indiában, s a szomszédos Szlovákiában és Ukrajnában is készül. Eddigi legkelendőbb szériája a második, annak ellenére is, hogy Tour utónévvel az első készült a legtovább.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek