hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapElkészült az egymilliomodik Mazda MX-5

Elkészült az egymilliomodik Mazda MX-5

A Mazda 1989 áprilisában kezdte el az ikonikus Mazda MX-5 roadster gyártását, idén április 22-én pedig már az egymilliomodik példány gördült le.


Április 22-én a Föld Napját ünnepelhettük, a Mazda ugyanis csak most jelentette be, hogy mást is lehetett volna: az egymilliomodik MX-5 roadstert. Az 1989 áprilisi megjelenést alig több mint 27 évvel követve ugyanis azon a napon készült el az egymilliomodik MX-5, természetesen már a Világ Év Autója díjas, tavaly ősszel általunk is próbált, már a hazai piacon is kapható negyedik generációból.[BANNER type="1"]



„Az első generációtól a mai, negyedik generációig azért voltunk képesek elérni ezt az eredményt, mert hihetetlen erős világszerte rajongóink támogatása” – mondta a Mazda Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Masamichi Kogai. „A Mazdát 96 éve alapították, és ahogy közeledünk centenáriumi évünk felé, egyre több örömet kínálunk e modell vezetésével, mely márkaikonunkká vált. A Mazdának az a legfontosabb célja, hogy különleges kapcsolatot alakítson ki vásárlóival, és vevőink újra és újra a mi márkánkat válasszák.”



A jubileumi MX-5 példánnyal számos rendezvényen is részt vesz a Mazda, május 3-án a hirosimai Virág Fesztiválon, majd június 26-án az európai turné kezdőpontjának számító Goodwood Festival of Speed rendezvényen lesz látható. Az MX-5 1989-es debütálása óta a könnyű sportautók ikonja, máig a legnagyobb példányszámban eladott roadster. Értékesítési adatain túl mintegy 250 kitüntetés is jelzi a sikerét.


Mazda MX-5 történelme
  1. 1989. február – Bemutatják az eredeti MX-5-öt a Chicago-i Autószalonon
  2. 1997. október – Bemutatják a második generációs MX-5-öt a Tokiói Autó kiállításon
  3. 1998. december – A 10. jubileumi, limitált szériás MX-5 bevezetése
  4. 2000. május – Az MX-5 bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legnagyobb darabszámban eladott kétüléses sportautó (531.890 darabbal)
  5. 2002. január – A gyártási darabszám eléri a 600 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve-frissítés)
  6. 2005. március – Debütál az MX-5 3. generációja a Genfi Autószalonon
  7. 2005. április – A gyártási darabszám eléri a 700 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve-frissítés)
  8. 2006. július – Bemutatják a keménytetős változatot a Brit Nemzetközi Autó kiállításon
  9. 2007. június – A gyártási darabszám eléri a 800 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve-frissítés)
  10. 2009. július – A 20. jubileumi, limitált szériás MX-5 bemutatója
  11. 2011. július – A gyártási darabszám eléri a 900 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve frissítés)
  12. 2014. április – A 25. jubileumi, limitált szériás MX-5 modell bevezetése
  13. 2014. szeptember – A negyedik generációs MX-5 bevezetése
  14. 2016. április – A Mazda MX-5 RF leleplezése a New-York-i Nemzetközi Autószalonon


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Integrale kolléga, remélem, olvasod a cikket. Benne van a lényeg, amit az előbb taglaltunk:

    „Négy generáció óta változatlan az MX-5 legfőbb jellemzője, ami nem más, mint a színtiszta vezetési élmény.”

    Ugyanez(ek) a jellemző(k) megvan(nak) a Golfnál is, az F150-nél is, a Corollánál, a Civicnél, stb. És az 1 millió példány az összes generációt összeadva jön ki. Úgy, mint a Corollánál a 40 millió.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek