Eredményes volt a taxisok korábbi egyeztetése és demonstrációja: a kormány a – nem feltétlenül naprakész – szabályok szerint dolgozó hivatásos taxisok mellett áll (Fotó: MTI)
Úgy néz ki, eredményt értek el a személyszállítási szabályok szigorúbb betartatását áhító taxisok. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára ugyanis a 16 taxis szervezet, a közlekedési hatóság, a Belügyminisztérium (BM) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) képviselőivel, az Uber-taxizással összefüggő kérdésekről folyatott egyeztetést követően bejelentette, hogy a jövőben akár le is vehetik a szabálytalan Uber-taxisok rendszámát.
Az államtitkár közölte, hogy – az NFM korábbi ígéretének megfelelően – kormány-előterjesztés készült arra, hogy a magyar jogszabályokat figyelmen kívül hagyó, jogsértően működő, adót nem fizető „uberes taxis tevékenységet megakadályozzák, az ilyen tevékenység közben „rajtakapott gépkocsikról a rendszámot az intézkedő levegye, a járművet kivonja a forgalomból.
Az erről szóló rendeletet a kormány mai ülésén tárgyalják. Fónagy János a találkozón elhangzottakat összegezve ismételten nyomatékosította: a kormány a szolgáltatást legálisan végző, adót fizető taxisok mellett áll. Az elmúlt hetekben a rendőrség számos alkalommal szabott ki akár 800 ezer forintos bírságot az előírásos személyi és műszaki feltételeket nem teljesítő sofőrökre. Mint azt elmondta, az adóhatóság is minden eszközt mozgósít a jogellenes tevékenységek visszaszorítása, felszámolása érdekében.
[BANNER type="1"]
Az államtitkár azt is elárulta, hogy a taxisok kezdeményezésére a tárca megvizsgálja a feketepiaci taxizást megalapozó mobiltelefonos applikáció letiltásának lehetőségét. Az Uber „betiltása „áruházakból való eltávolítása valóban a taxisok követelése volt, ennek kivitelezhetősége azonban továbbra is több mint kérdéses. A felek megállapodása szerint a megbeszélések a taxis érdekképviseletek, az érintett minisztériumok és hatóságok részvételével a közeljövőben folytatódnak.






