hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEllenfél a BMW M5-nek: 467 lovas GS F a Lexustól

Ellenfél a BMW M5-nek: 467 lovas GS F a Lexustól

Gyengébb, de állítólag könnyebb is a Lexus GS F, mint a BMW M5 és a többi német rivális. A Lexus keményít, a GS F a Nürburgringen edződött.


Bár a Lexus már az előző héten közzétette a GS sportos csúcsmodelljének szánt F verzió képeit, a hivatalos premier e héten, a Detroiti Autószalonon volt. Legfőbb riválisa a BMW M5, de persze a többi izomlimuzin, a Mercedes-Benz E 63 AMG vagy az Audi RS6 vevőiből is csipegetne, vélhetően leginkább a vetélytársakénál alacsonyabb árral és fogyasztással. Utóbbiak azonban egyelőre ugyanúgy ismeretlenek, ahogyan a menetdinamikai adatok is.[BANNER type="1"]



Azt viszont már tudjuk, hogy az GS F 5,0 literes, feltöltő nélküli V8-asa bizonyos körülmények között (vélhetően részterhelésnél) Atkinson ciklus szerint dolgozik, így üzemanyagot spórolhat. A hajtott hátsó kerekekhez 8 fokozatú automata váltón és nyomatékirányító, elektromechanikus sperrdifin keresztül jut a V8-as 467 lóereje és 527 Nm nyomatéka. A német riválisoknál állítólag mintegy 135 kilogrammal könnyebb a GS F, így nem kizárt, hogy alacsonyabb teljesítményével is felveheti majd velük a versenyt (az M5 ugyebár 560 lóerős, tehát van mit kompenzálnia a GS F-nek). Kapcsolható (a motorvezérlésre, a váltóra, a futóműre, de még a differenciálműre is ható) menetmódok természetesen ugyanúgy járnak a GS F-hez, mint a 19 colos felnik mögé a hatdugattyús fékek vagy az utastérbe a sportülések és az F-specifikus kormánykerék. A finomhangolást a japán Fuji versenypálya mellett a német Nürburgringen végezték a Lexus mérnökei.



Néhány karosszériaelem, például a csomagtérajtóra rakott légterelő karbonszálas műanyag. Természetesen egyediek a lökhárítók, a hátsó diffúzoros, kipufogóvégből szokatlan elrendezéssel kétszer kettő jár. Az utastérben is karbonszálasak a betétek, a műszerblokk közepén a fordulatszámmérő a főszereplő, van olaj- és vízhőfokmérő is. A hifi 17 hangszórós Mark Levinson, ha valaki nem a V8-as hangjára lenne kíváncsi.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ám persze, ez nem azt jelenti, hogy nem látnék szívesen a Magyar utakon, – persze nem a külföldi gyárak menedzsmentjei tulajdonában,- ilyen Lexust, mert egyrészről azt jelentené, hogy gazdaság terén jobban prosperálunk, másrészről pedig még úgy is jólesik látni, hogy „szaggatnak” vele az emberek, hogy tudom, nem én vagyok a gazdája.

  2. Egészen megnyerő, lenyűgöző és impozáns autót faragtak a Lexus GS F-ből! Szebb az Infiniti kategóriatársnál is. Elképesztő hogy mekkora műszaki, biztonsági tartalmat vonultat föl a gyár ebbe a kocsiba, mégis 135 kg-mal csekélyebb a súlya a Német autókénál.
    / Azért ne elimináljuk annak a jelentőségét sem, hogy ekkora hengerűrtartalmú s teljesítményű motorral szerelve, még Amerikában is csak az anyagilag igencsak eleresztett személyek privilégiuma lesz ez az amúgy csodás gép. Magyarországról nem írok ebben a kontextusban, mert itt mindenki tapasztalja a releváns igazságot… Mindazonáltal, itthon 130 km/h-val lehet hajtani, ez is okafogyottá teszi az egyébiránt borsos áron való megvételét.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek