hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapElső hivatalos képeken az új Maserati Quattroporte

Első hivatalos képeken az új Maserati Quattroporte

"Élőben" először a januári Detroiti Autószalonon lesz látható, de néhány képen már most megcsodálhatjuk az új Maserati luxuslimuzint.


Egyelőre bármi gyári adat nélkül, de már hivatalos fotókon itt a hatodik generációs Maserati Quattroporte – a 2014-es modellévű új olasz luxuslimuzin a 2013 januári Detroiti Autószalonon fog bemutatkozni. A „négyajtós a szigonyos márka első fecskéje abból a hármasból, amelytől a vezetőség komoly fellendülést, 2015-re már 50 ezres eladási számot remél. Követői az 5-ös BMW-vel (is) konkuráló Ghibli szedán és a koncepcióként még Kubangnak hívott Levante szabadidő-autó lesznek.

[BANNER type="1"]

A vérfissítésre és a sikerre nagy szüksége van a Maseratinak, hiszen tavaly mindössze 6200 autót tudott értékesíteni. A képek alapján mindenesetre a korábbi találgatás nem volt kapufa, illetve az a sablonos megállapítás is nehezen vitatható, hogy gyönyörű az autó. A dizájn a Fiat Group Centro Stile Maserati-szakos szekciójának munkája a pininfarinás Lorenzo Ramaciotti felügyeletével. Szokásos szépségén túl az elődnél csöppet nagyobbnak, kényelmesebbnek, (részben alumínium felhasználásával) könnyebbnek, s természetesen javított minőségű anyagokból építettnek ígérkezik.



Pletykaszinten most úgy tudni, hogy a sokat emlegetett V6-os dízelmotor a Levante orrában fog debütálni, amely a boltokbaszalonokba 2014-ben, a Maserati centenáriumi évében érkezik majd. Alkalomhoz (nem) illő a gázolajos tabudöntés, de sajnos kötelező kör – kizárólag benzines palettával ma már ugye esélytelen piacot nyerni. A Torino szomszédságában található Grugliascóban gyártott Quattroporte „alapmotorja 4,7 literes, több mint 450 lovas V8-as lehet a jelenleginél takarékosabban és 8 fokozatú ZF automata váltóval. A V8-as 530 lóerővel, turbóval is várható. Még spórolósabb és környezetkímélőbb V6-os és hibrid később érkezhet, ahogy összkerékhajtás is.

István
nem aktív

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyetértek, hátulról akár egy Ford vagy Kia is lehetne. Elölről nekem a lámpa kicsit sok, franciásan túljátszott forma. Nem esek tőle úgy hasra, mint az előzőtől. A régi gyönyörű volt. Rárakták a coupé formai jegyeit, sajnos a nem túl eltaláltakat is.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek