kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapElsőként Kínának készül a Citroën DS 6WR

Elsőként Kínának készül a Citroën DS 6WR

Ez már nem koncepció, a Pekingi Autószalonon debütáló Citroën DS 6WR az év végétől Kínában már kapható lesz.


Megfordult a világ, számos márka a Pekingi Autószalonon mutatja be legexkluzívabb újdonságait. Ez mondjuk nem meglepő, hiszen csupán Kína autópiaca nagyobb számokat hoz, mint az összeurópai. Ez alapján pedig az sem meglepő, hogy a Citroën az izmos DS 5LS R koncepció mellé egy vadonatúj modellt is visz, ez pedig a tavalyi Wild Rubis tanulmány alapján született DS 6WR lesz, ami tehát cáfolja azt a korábbi hírt, hogy a tanulmányból született SUV DS X7 néven jönne.[BANNER type="1"]


A márka közleménye szerint a DS 6WR formaterve Párizsban készült, közvetlen ihletadója a Wild Rubis tanulmányautó volt. A kompakt méretű szabadidő-autó hossza 4,55, szélessége 1,86 méter, magassága 1,61, tengelytávolsága pedig 2,73 méter. Alapja sanszosan a DS5-ösével egyező, ugyanis a tengelytáv is azonos, s a hosszúság is mindössze 2 cm-rel nagyobb. Hasmagasságról egyelőre nincs információ, azt viszont büszkén hangoztatja a gyártó, hogy alufelniből 19 colos is szerepelhet.



Összkerékhajtás ugyanúgy nincs, mint például a PSA által egy osztállyal lejjebb indított Peugeot 2008 esetén, Grip Control funkciós ESP természetesen szerepelhet, ami négykerék-meghajtás nélkül, mérsékelt fogyasztás és CO2-emisszió mellett ígér biztos tapadást és előrejutást. Motorként nincs újdonság, az először Kínában megjelenő DS 6WR eleinte a THP160 és THP200, 160 és 200 lóerős turbós benzinmotorokat ígéri, európai megjelenéséről egyelőre nincs információ, de cáfolat sincs.



A kínai piacon való idén év végi megjelenés már biztos, a DS 6WR idén év végétől ugyanúgy a shenzeni üzemben, azaz helyben fog készülni, mint tavaly ősz óta a DS 5, illetve idén tavasztól a DS 5 LS, s kerül majd a Kínában jelenleg 56 tagú DS Store hálózatba. Az európai színre lépés kapcsán pedig egyelőre csak annyit rebesget a Citroën, hogy az elkövetkező hónapokban egy újabb modell bemutatkozása várható. Nem fogunk meglepődni, ha az az Európának készített DS6 lesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. 2010/2. havi Citroen C5 2.0 HDi-ről van szó, milyen 10évvel ezelőtti sztoriról beszélsz? Fel sem fogod mit olvasol máris fröcsögsz bele az éterbe csak, hogy te is mondj valamit. Gratulálok. Ismételten sikerült hülyét csinálni magadból.

  2. Troll hunter: ilyen minden típusból van, ez tény. Szomszédságomban pedig pont a német és japán márkák vizsgáznak rendszeresen elégtelenre. Passat CRTDI: 15 ekm – turbócsere, 33 ekm – váltócsere (DSG), 40 ekm – motorcsere. A céges VW-flottánk dettó ugyanilyen „megbízható”, pedig nem kis merítést jelent darabszámra vetítve. Eddig kizárólag a franciákkal volt jó tapasztalatunk céges szinten. Igen jó környéken lakok, van bőven a prémium kategóriából, VW-csoportból és japánokból is, mindegyikkel vannak gondok. Közvetlen ismerőseimnek konkrétan a legtöbb gondjuk a BMW-kkel és Toyota-kkal van. Akkor most mi van? Te egyetlen autó alapján lefektetted az axiómaként tálalt véleményedet, ami nem helyes szerintem.

    Ettől eltekintve ez a kocsi nem csoda, hogy kínában lesz csak kapható, oda is való kinézete alapján.

  3. Hát…ööö…igazából mindegy mert a SHITroën még mindig nem tud normális tartós autót gyártani. Szépnek szépek – már akinek – csak kár, hogy 15évesen széthullik mind pont ahogy az összes többi francia szarkupac. Volt a családban mk2 C5 HDi após hozta ki a szalonból összesen hét kilométer volt benne amikor átvette. Az az autó konkrétan egy ipari selejt. Folyamatos elektromos problémák, váltó 17ezer kilomért bírt majd garanciában cserélték. Néha megtorpant az autó nagy gáznál előzéskor (ez csak egy picit balesetveszélyes). Bevitte szervízbe erre frissítették a motorvezérlő szoftverét. A hiba ugyanúgy megmaradt de immár az alapjárat is ingadozott. Visszavitte mire közölték a szervízben, hogy ez normális, ez ilyen. Ja köszi. Utolsó csepp az volt, hogy leállítás elkezdett csörögni lendkerék. Két évig birkózott vele és hadakozott folyamatosan a márkaszervízzel majd belefáradt és eladta a fenébe. Soha többet SHITroën-t. Sosem értettem hogyan tudnak emberek ilyen szarokba beleülni mikor annyi pénzből már autót is vehetnének. Após vett a shitroën árából egy öt éves használt benzines Honda Accordot és rögtön kisimultak a ráncai. Még csak egy izzó sem égett ki benne közel egy év alatt amióta nála van.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek